„Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Ukrajna magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Sándor Fegyir diplomáciai küldetésre érkezett Budapestre” – írta az ukrán nagykövetség hétfőn a Facebookon.
Sándort még decemberben nevezték ki nagykövetnek, és hétfőn, az orosz invázió harmadik évfordulóján vette át a hivatalát. Az ungvári születésű, 49 éves Sándor már 2023 őszén is leendő budapesti nagykövetként nyilatkozott lapunknak, ahogy tavaly ősszel is. Amikor októberben a magyar-ukrán viszonyról kérdeztük, azt mondta:
„nem mindenki tudja megkülönböztetni a búzát az ocsútól. A fronton semmifajta konfliktus nincs ukránok és magyarok között. Ugyanez érvényes Kárpátaljára is, egymás mellett és együtt élnek a nemzetiségek. Problémák ott merülhetnek fel, ahol nincsenek kapcsolatok, ahol az emberek csak magukat ismerik, másokat nem, nincs tudásuk, tapasztalatuk, hiányoznak a személyes élményeik. Ott könnyebb az ellenségkeresés és az ellenségkép-teremtés.”
Sándor, akit a lövészárkok professzoraként is szoktak emlegetni, hétfőn a Facebookon azt írta, három évvel ezelőtt a katonai sorozóirodánál állt sorba, hogy kelet felé induljon fegyverrel védeni Ukrajnát. „Ma reggel pedig nyugatra, Budapestre tartok, hogy immár nagykövetként, nem pedig pixeles egyenruhában védjem Ukrajna érdekeit Magyarországon és építsem a jószomszédi kapcsolatokat Közép-Európában”. Jól tudja, hová tart, azt írta, a prioritásai összhangban vannak Ukrajna nagy létszámú diplomáciai csapatának mindennapi munkájával.
„Ezek egy háborúban álló ország prioritásai, amely igazságos és fenntartható békére törekszik; Ukrajna prioritásai, amely magabiztosan halad az EU és a NATO felé; egy olyan állam prioritásai, amely elkötelezett a reformok, a jogállamiság és az emberi jogok mellett, beleértve a nemzeti kisebbségek (közösségek) jogait is” – írta, hozzátéve, hogy látja az ukrán-magyar együttműködésben rejlő lehetőségeket minden szinten, és mindent megtesz, hogy ezekkel éljen. „Mindenkinél inkább tisztában vagyok azzal, hogy az ukránok és a magyarok jó szomszédok, akik készek együtt megvédeni országaikat és a közös európai otthont” – zárta.
Több mint egy évig húzódott az ügy, amiről októberben azt mondta lapunknak: „amit nagykövetként tehetnék, azt így is meg tudom tenni”.
A magyarok saját érdekeiket védik, ezt teszik az ukránok is, gyűlölet nincs, az ellentéteket tudatosan generálják, mondta hlavkomos nagyinterjújában Ukrajna leendő budapesti nagykövete.
Ukrajnát fel fogja venni a tagjai közé az EU, de a NATO más kérdés. Sándor Fegyir nagykövetjelölt szerint nem tudni, hogyan lesz vége a háborúnak, ám az ukránok már így is győztek. A „lövészárkok professzora” azt is elmondta a 444-nek, hogy mit gondol Orbán Viktorról.
A putyinista Orbán-kormány ukránellenes riogatásaihoz képest ezt simán megtehetik. Igen érdekes interjút adott Sándor Fegyir, Ukrajna leendő budapesti nagykövete.