Tényleg már az Elios-ügy előtt elindult Tiborcz István karriere?

gazdaság

Az 50 leggazdagabb magyar listáját továbbra is Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelőből lett dollármilliárdos vezeti, a miniszterelnök veje, Tiborcz István pedig 2024 végén a 15. volt a sorban. Mindketten elképesztő tempóban gazdagodnak: csak ők ketten már 1100 milliárd forintos vagyont halmoztak fel.

Kedden Tiborcz Isvánt – miután Kovács Gergely hegyvidéki polgármesterrel tárgyalt – a XII. kerületi önkormányzat előtt szólaltattuk meg, és amikor arról kérdeztük, hogy a karriere elindult volna-e az Elios-projektek nélkül, azt mondta:

„Az én karrierem már az Elios-ügy előtt is elindult.”

Forrás

Orbán Ráhel férje először 2019-ben került a 100 leggazdagabb közé az akkori 35 milliárd forintos vagyonával, de mára több mint 100 milliárd forintja van, rengeteg ingatlan, hotel és cég tulajdonosa, és külföldön (Spanyolországban, Lengyelországban és Szerbiában) is terjeszkedik.

Oroszi Babett, az RTL újságírója felidézte, hogy Tiborcz István céghálója hogyan nézett ki 2010-ben a mostanihoz képest:

Forrás

Ezen is jól látszik, hogy nem a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején kezdődött Tiborcznál az eredeti tőkefelhalmozás. Az Átlátszó 2013-ban így írt Tiborcz kezdeti üzleti sikereiről:

„2009 tavaszán egyszerre négy kft-t is alapított Tiborcz István és barátja, Erdei Bálint. Némi cikk-cakk után, 2009 őszén, mind a négy cég (az ES Water, ES Gas, ES Light és az ES Audit) beolvadt az ES Holding Zrt-be. A holdingot 2009 nyarán alapították, és abban felerészben a Tiborcz-család korábban elsősorban temetkezéssel foglalkozó cége, az ES Hungary Kft., felerészben pedig az Erdei Bálinthoz köthető B & L Estates Kft. volt a tulajdonos. A cégvezetők továbbra is az induló kft-k aláírói: Erdei Bálint és Tiborcz István. A holding 2009-ben 8,4 millió forint árbevétel mellett 2 millió forintos adózott eredményt ér el.”

2009-ben 197 900 forint volt a bruttó átlagbér, szóval Tiborcz holdingja, vagyis az összes cége 10 havi átlagbért tudott nyereségként felhalmozni, míg ugyanez a nyereség 2024-ben, változatlan „karrierrel”, 7 277 000 forint lett volna.

Ehhez képest – ahogy az Átlátszó írta – a karrier egyre fényesebb lett:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Tiborcz és Mészáros is megduplázta vagyonát egy év alatt

Az 50 leggazdagabb magyar listáját Mészáros Lőrinc vezeti, Tiborcz István jelenleg a 15. a sorban.

Windisch Judit
gazdaság

Két ábra arról, hogyan lett egyre gazdagabb és gazdagabb Mészáros Lőrinc és Tiborcz István

Az Orbán Viktorhoz nagyon közel álló két üzletembernek nemcsak a vagyona elképesztő, hanem az is, amilyen ütemben gyarapítják azt.

Székely Sarolta
gazdaság

Tiborcz István meglátogatta Kovács Gergely polgármestert

A XII. kerületben dolgozó ingatlanfejlesztőként az a minimum, hogy bemutatkozik a polgármesternek – mondta a 444 kérdésére.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
POLITIKA
Videó

Tiborcz István: Az én karrierem már az Elios-ügy előtt elindult

A miniszterelnök veje politikai lejáratásnak tartja a Direkt 36 dokumentumfilmjét. Tiborcz Istvánt a XII. kerületi önkormányzat előtt szólaltattuk meg, ahol Kovács Gergely polgármesterrel tárgyalt. Kovács elmondta: olyan ügyekről beszélgettek, mint a rézsű dőlésszöge.

plankog, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

NEREDETI TŐKEFELHALMOZÁS – HOGYAN LETTEK MILLIÁRDOSOK FIDESZES KÉPVISELŐK ÉS A ROKONAIK?

Ahol a magyar állam és a magyar álom összeért: 2010 után néhány év alatt gigantikus cégbirodalmak nőttek ki a semmiből, elképesztő vagyonok halmozódtak fel, és pártbürokraták váltak nagytőkésekké.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az egész rendszer célja az Orbán család gazdagodása, akkor hogy lehetne Tiborcz bűnöző?

A hatóságok nem egyszerűen félrenéztek, amikor bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios-nyomozást. Az állam az uradalom szolgálatába állt.

plankog
vélemény

Mélyebben belenyúltak az Elios pályázataiba, mint ahogy eddig látszott

Az OLAF szerint a cég emberei már az önkormányzatok uniós pályázatait is az Elios számára kedvező módon alakították. Ráadásul mindez akkor történt, amikor hivatalosan még semmit tudhattak az egész folyamatról.

Vorák Anita
direkt36

Az EU nincs felkészülve arra, hogy elszámoltassa egy tagország miniszterelnökének korrupcióval vádolt vejét

Hiába derített ki bármit is az OLAF, ha a magyar hatóságok nem lépnek, nem lesz ebből semmi, még csak az ügy részleteit sem hozzák nyilvánosságra. Az Európai Ügyészséget épp ez ellen hozták létre, csakhogy abból meg direkt kimaradunk.

Magyari Péter, Herczeg Márk
bűnügy

Bűncselekmény hiányában megszüntette az Eliosszal szembeni nyomozást a rendőrség

Hiába vett észre súlyos szabálytalanságokat az Európai Csalás Elleni Hivatal, a Nemzeti Nyomozó Iroda nem talált semmit.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

A kormány tényleg elengedi az Elios fejlesztéseinek uniós támogatását

Így már nincs is mit okvetetlenkednie a csalás elleni hivatalnak.

erdelyip
POLITIKA

A nemzet VIP-je 13 milliárddal tolta túl a bulit

Visszanézve igazán súlyos ez a sztori: miközben az ország Orbán Ráhel esküvői híreit falta, a háttérben már milliárdos biznisz pörgött. És a magyar hatóságok szerint minden rendben volt, hangfelvételek ide, egyszereplős közbeszerzések oda.

Kiss Bence, plankog, Botos Tamás
video

Kilóg Tiborcz pénztárcája a turai kastélyt megszerző céghálóból

A miniszterelnök veje bakizott: maga fizette a 100 ezer forintos illetéket a kastélyt megvásárló kft. anyacégének bejegyzésekor. Ha ő áll a cég mögött, akkor egy dúsgazdag török üzletemberrel közös ingatlanos projektekbe is foghat.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Tiborcz István vagyonkezelője tavaly annyi profitot termelt, mint a vállalat addigi története alatt összesen

A BDPST egy főre eső profitja meghaladta a másfél milliárdot.

Benics Márk
gazdaság

Ez már a család pénze

Mészáros-vagyon került az Orbán családhoz. Dehát ezt eddig is tudta mindenki, nem? Mégis egészen más, amikor nyíltan csinálják. Új korszakot jelez.

plankog
vélemény

Már 100 milliárd forintos a vagyona Tiborcz Istvánnak, igaz, Mészáros Lőrincnek közben 1000 milliárdja lett

Mérföldkőhöz ért Orbán barátja és veje is „A 100 leggazdagabb magyar” című kiadvány számításai alapján.

Haszán Zoltán
gazdaság

Újabb szállodája lehet Tiborcznak, most a Fővám téren

Jóárasítva sikerült megvennie egy belvárosi műemlék ingatlant a Tiborc István-közeli magántőkealap projektcégének.

Mészáros Juli
belföld

Tiborcz István bankja máris rárepült az államtól kiáramló pénzekre

Évi 8 százalékos kamatot ajánlanak, de csak 4 havi betétre, és vannak még elvárásaik. Ezermilliárdok mozdulhatnak meg a következő hónapokban.

Haász János
gazdaság

Rejtett kamerás felvételen árulták el Tiborcz klubjában, hogy vannak illegális szerencsejáték-estjeik és maffia tematikájú bulik is

Ez Amerikában is drága lenne - mondja Orbán vejének NER-es magánklubjáról Széchenyi István rokona. Tiborcz válaszul promóciós filmet publikált a titokzatos budai intézményről.

Szily László
POLITIKA

Exkluzív klubja mellé költözött Tiborcz István

Munka és szórakozás egy helyen.

Botos Tamás
belföld

Saját készítésű ginnel rukkoltak elő Tiborcz Istvánék

Pálinka helyett gabonapárlat: a Blumenizer nevet már le is akarják védetni.

Székely Sarolta
ÉLET

A Fidesz segítségével egy nap alatt egymilliós nézettségnél jár az Orbán család gazdagodását bemutató Direkt36-os film

Biztos sokan megnézték volna dokumentumfilmet amúgy is, de azért biztosan segíthetett, hogy a Fidesz politikusai óriási hírverést csaptak a Dinasztiának.

Horváth Bence
POLITIKA