Közel öt hónappal az osztrák választás után feláll az új osztrák kormány, miután a jobbközép ÖVP, a balközép SPÖ és a liberális NEOS megkötötte a koalíciós szerződést. Ausztria történetének első hárompárti koalícióját az ÖVP-s Christian Stocker vezeti majd kancellárként.
A kormányt várhatóan jövő hétfőn iktatják be, mert a NEOS párttagjainak vasárnap még meg kell szavazniuk a koalíciós szerződést.
A három párt azonnali lépéseket tervez tenni a menekültügy és az integráció területén. Többek között azonnali hatállyal, átmeneti időszakra leállítják a menedékkérők hozzátartozóinak bevándorlását, és az országba érkező bevándorlók számára első naptól kezdve előírják az integrációs programokon történő kötelező részvételt. Emellett a 14 éven aluliak számára a fejkendő-viselés betiltását is tervezik.
A koalíciós megállapodás azt jelenti, hogy a tavalyi választást megnyerő szélsőjobboldali FPÖ ellenzékben marad. Sokáig úgy nézett ki, hogy a centrumpártok már ősszel kigolyózzák az FPÖ-t, de január 3-án egymásra borították az asztalt. A koalícióval együtt bukott Karl Nehammer ÖVP-s kancellár is, a kormányt azóta párttársa, Alexander Schallenberg vezeti ügyvivőként.
Alexander van der Bellen köztársasági elnök a történtek után felkérte az FPÖ elnökét, Herbert Kicklt, hogy alakítson kormányt. A szélsőjobboldali politikus azonban nem tudott megállapodni az ÖVP-vel, így a centrumpártok újra tárgyalni kezdtek egymással. Második nekifutásra pedig már meg is egyeztek. (via Süddeutsche Zeitung)
Herbert Kickl azonban kancellár szeretne lenni, ha már a történelemben először pártja, a szélsőjobboldali FPÖ megnyerte a választást. Az Osztrák Néppárton kívül az összes párt elutasítja részvételét egy győztessel alkotott koalícióban.
Az egyik párt kilépett a koalíciós tárgyalásokból, mivel szerintük a másik két párt nem hajlandó reformokat végrehajtani.
Sokáig úgy nézett ki, hogy a centrumpártok kigolyózzák az osztrák választást megnyerő Szabadságpártot. Aztán egymásra borították az asztalt. Megbukott Karl Nehammer kancellár is, a kormányalakítás lehetősége pedig Herbert Kickl ölébe hullott. A második világháború óta először vezetheti szélsőjobboldali politikus Ausztriát.
Nem kerül haralomra az FPÖ, második nekifutásra jöhet a türkiz-vörös-rózsaszín koalíció. Szokás szerint ÖVP-s lehet a kancellár: Christian Stocker.