Hatósági felügyelet alatt marad a szélsőjobbos román elnökjelölt

külföld

Elutasította a bukaresti bíróság Călin Georgescu fellebbezését, így a román elnökválasztás első fordulójának győztese továbbra is hatósági felügyelet alatt marad, írja a Transtelex. A jogerős döntés értelmében a politikus többek közt a következő hatvan napban

  • nem hagyhatja el az országot,
  • nem tehet közzé a közösségi oldalakon legionárius, fasiszta, antiszemita, rasszista, idegengyűlölő tartalmakat.

Georgescut alkotmányos rend elleni bűncselekményekkel, nyilvános felbujtással, fasiszta jellegű szervezet létrehozásával és a választási kampány finanszírozásáról tett hamis nyilatkozatokkal gyanúsíthatják meg.

Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP

A román elnökválasztás első fordulójának eredményét azután semmisítették meg december elején, hogy Georgescu óriási meglepetésre a legtöbb szavazatot kapta. A korábban alig ismert jelölt a Vasgárda hagyományaira is építő, nyíltan oroszbarát, ezoterikus elemeket tartalmazó egyveleget hirdetett, népszerűségét részben az elfuserált Covid-politikával szembeni kritikának, részben a hatékony TikTok-kampányának köszönhette.

A román hatóságok szerint azonban a kampányát illegálisan Oroszországból szervezhették, és miközben ő nulla lejes kampányköltést jelentett be, valójában jelentős összegekkel tolták meg a kampányát, egész fizetett influenszerhálózatot üzemeltetve. A döntés nemcsak a szélsőséges táborban váltott ki nagy vitákat, egy választás eredményének megsemmisítése hibrid beavatkozásokra hivatkozva Európában példa nélküli.

Kapcsolódó cikkek

A geopolitika és a hibrid beavatkozások legyőzték a szabad választásokat a szomszédban

Életveszélyes a demokráciára a román példa: orosz műveletekre hivatkoznak, de az elnökválasztás leállításában geopolitikai szempontok és pártérdekek is szerepet játszhattak. Ez politikailag tovább erősítheti a szélsőjobbot, és ezután más országok is külföldi beavatkozásokra mutogatva korlátozhatják a választásokat.

Kolozsi Ádám
külföld

Előzetesen 10 százalékra mért szélsőséges politikus kapta a legtöbb szavazatot a román elnökválasztáson

Elemzők az establishment elleni tiltakozásként látják a román elnökválasztás első fordulóját. A legesélyesebbnek tartott szocialista miniszterelnök nem jutott a második fordulóba, miközben a diaszpóra szavazatai juttatták tovább a szélsőjobbos és a progresszív jelöltet is.

Takács Lili
külföld

Rengeteg pénzből és nagyon szervezetten hülyítette be a TikTokon a választókat a román elnökválasztás első fordulóját megnyerő Calin Georgescu

Klaus Iohannis feloldotta azoknak a dokumentumoknak a titkosítását, amelyeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülésén tárgyaltak meg.

Székely Sarolta
POLITIKA

Pópák és influenszerek a hibrid háborúban: ugyanaz volt az orosz forgatókönyv Romániában, mint a meghekkelt moldáv választásokon

Moszkvai műveleti központból nyúltak bele a moldovai választásokba, ezer eurót fizettek a papoknak a putyini ige terjesztéséért. Ugyanaz az oligarcha a kulcsfigura, mint a meghekkelt román kampányban, ahol TikTok-influenszereknek utaltak ugyanennyit.

Kolozsi Ádám
külföld

Történelmi döntés a román elnökválasztás érvénytelenítése, az első fordulót behúzó Georgescu szerint államcsíny volt

A román politikai élet labirintusában könnyű elveszni, főleg a nagyon turbulenssé váló választási időszakban. Ezért összefoglaltuk, mit lehet tudni az elnökválasztás eredményeinek érvénytelenítéséről, és az ennek nyomán kialakult jogi és alkotmányos válságról.

Takács Lili
külföld