A kormány négynapos tiltása ellenére már a második este tüntettek Isztambulban, miután a hatóságok a diplomájától való megfosztás után szerdán őrizetbe vették Ekrem İmamoğlu polgármestert.
A BBC tudósítása szerint a rendőrség könnygázzal és gumilövedékkel oszlatta fel a főként egyetemistákból álló tömeget, akik „Nem félünk, nem hallgatunk, nem engedelmeskedünk!” szlogennel vonultak utcára. Ugyanakkor a lap szerint tüntetések még nem akkorák, hogy azzal érdemi nyomást gyakoroljanak Erdoganra.
A népszerű ellenzéki politikus, a világi Köztársasági Néppárt (CHP) képviselője elleni hatósági fellépés néhány nappal azelőtt történt, hogy elnökjelöltté választották volna.
İmamoğlut az ügyészek korrupcióval és egy terrorista csoport segítésével vádolták, az őrizetbe vétele után már „bűnszervezetet vezető gyanúsítottként” emlegették.
Az elleni indult eljárás részeként a rendőrség mintegy 100 embert – köztük más politikusokat, újságírókat és üzletembereket – vett őrizetbe.
Imamoglu hivatalos X-oldalán azt írta: „Nemzeti ügy, hogy együtt szembeszálljunk ezzel a gonoszsággal” – írta, egyúttal a bíróságok és Erdogan pártjának tagjai felé is üzent: „Ne hallgassatok, harcoljatok az igazságtalanság ellen! Ez már túlmutat pártokon, politikai nézeteken. Ez most a népről szól, a családjaitokról” – fogalmazott. „Itt az ideje, hogy felemeljük a hangunkat.”
Az ellenzék szerint a letartóztatások politikailag motiváltak, míg az igazságügyi minisztérium visszautasította, hogy Erdogan közvetlenül befolyásolná az eljárásokat, és hangsúlyozta a bíróságok függetlenségét.
Recep Tayyip Erdoğan elnök szerint a török ellenzék megvezeti a népet azzal, hogy belső konfliktusait és problémáit a törvénnyel az ország legfontosabb problémájának állítja be. Nincs sem vesztegetni való időnk értelmetlen vitákra, sem pedig pénzkötegeink, amiket gondtalanul elszórhatnánk” – mondta az elnök, aki szerint az ellenzéki CHP ügyei „nem az ország ügyei, hanem egy maréknyi opportunista ügye a központjukban”. Erdoğan azt mondta, nincs ideje, amit az ellenzék „színpadias akcióira” pocsékolhatna.
A kormány a négynapos korlátozás részeként betiltotta a nyilvános összejöveteleket Isztambulban. De országszerte további tiltakozások várhatók, mivel az ellenzéki vezetők, köztük Imamoglu felesége, arra kérik az embereket, hogy „emeljék fel a hangjukat”.
Isztambulban összecsapások is voltak a tüntetők és a rendőrség között, az országban szerdán szigorúan korlátozták a hozzáférést a legtöbb közösségi oldalhoz.
Egy állítólagos korrupcióhoz és terrorizmushoz kapcsolódó vizsgálat részeként.
A török elnök ezt mondta arra, hogy tüntetések indultak, miután Isztambul ellenzéki főpolgármesterétől elvették a diplomáját, hogy ne tudjon indulni az elnökválasztáson, majd őrizetbe vették egy állítólagos korrupcióhoz és terrorizmushoz kapcsolódó vizsgálat részeként.