Orosz és ukrán Facebook-csoportokban kezdett intenzív toborzásba az iváncsai akkumulátorgyár számára több munkaerő-közvetítő – írja a Telex. A cégek operátori és fordítói állásba keresnek jelentkezőket nettó 400-600 ezer forint körüli fizetéssel. Mindez azért érdekes, mert az elmúlt hetekben többször került a hírekbe a gyárat üzemeltető, dél-koreai érdekeltségű SK On Hungary Kft. azzal, hogy iváncsai és komáromi üzemeiben is leépíti a termelést, és nemcsak kölcsönzött munkásoktól válik meg, hanem főállású, magyar állampolgárságú saját munkavállalókat is elküld.
A lap úgy tudja, hogy az SK az elmúlt napokban a magyarországi termelés felpörgetéséről döntött. Több helyről is azt hallották, hogy befutott egy nagyon nagy megrendelés, van, aki azt mondta, hogy néhány nap eltéréssel több ügyfél is a korábbiaknál jóval nagyobb tételben adott le rendelést. Az európai elektromosautó-értékesítések a tavalyi hanyatlás után ez év elején jól indultak, ez lendületet adhat a magyar akkugyártásnak is, amelynek pocsék éve és évkezdete volt.
Székely Tamás szerint már év végén látszott, hogy a magyarországi akkugyárakban termelési és értékesítési nehézségek lesznek. Az ágazatban akkora a bizonytalanság, hogy szerinte a cégvezetők sem tudják: amit most jó lépésnek gondolnak, az öt perc vagy három hónap múlva is az lesz-e.
Néhány hete még csak az egyik komáromi gyárban voltak elbocsátások, most már Iváncsán is csökkentik a létszámot. A szakszervezet szerint Iváncsán főleg a kölcsönzött dolgozókat építik le, de tudunk főállású kirúgottakról is. A gyár a tevékenység optimalizálásáról beszél.