A kecskeméti polgármester szerint a baloldal támadja az MNB-s botrányban érintett Neumann Egyetemet

POLITIKA

„Az elmúlt napokban a Neumann János Egyetem durva politikai viták kereszttüzébe került” – írta Facebook-oldalán Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester, aki az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának is tagja.

Szemereyné először szólalt meg azóta, hogy kiderült, az Állami Számvevőszék az MNB-s Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány, illetve a Neumann János Egyetemért Alapítvány vizsgálata során súlyos hibákat állapított meg, és vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt feljelentést tett. Az ügyben már zajlik a nyomozás.

Az egyetemet fenntartó alapítvány 127 milliárd forintnyi közpénzből vett vállalati kötvényeket az Optima Befektetési Zrt.-től, ahelyett, hogy állampapírba vagy banki betétbe helyezte volna a pénzt. A döntésbe, amivel a vagyonuk 80 százalékát tették kockára, nem vontak be külső szakértőt. Az ÁSZ szerint ha megalapozottabban döntenek, más befektetési formát választanak vagy időben visszaváltják a kötvényüket, anyagilag is jobban járhattak volna.

Szemereyné mindeközben arról posztol, hogy „a baloldal egyenesen nekitámadt az egyetemnek, veszélyeztetve ezzel az ott tanuló hallgatók jövőjét és az ott dolgozók megélhetését.”

Fotó: Bús Csaba/MTI/MTVA

A polgármester egyébként nem sokkal azután posztolt, hogy Matolcsy György volt jegybankelnök nyilatkozott az Indexnek, visszautasítva az ÁSZ megállapításait. Matolcsy az egyetemmel kapcsolatban azt mondta, „minden információ szerint” megvan az alapítványi vagyon, sőt, az emelkedett is.

Kapcsolódó cikkek

A közpénzjelleg nem veszett el, a közpénz igen: vagyon elleni bűncselekményt gyanít az ÁSZ Matolcsy jegybanki alapítványánál

Kérdésünk az Állami Számvevőszék közölte: vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A terjedelmes ÁSZ-jelentésből úgy tűnik, több százmilliárdos közpénzvagyont égetett el a mára a fizetésképtelenség szélére sodródott MNB-alapítvány és annak vagyonkezelője.

Haász János
gazdaság

Fővárosi Főügyészség: elindult a nyomozás az MNB-alapítványok ügyében

Az ÁSZ szerdán publikálta a Matolcsy György vezette MNB alapítványainak gazdálkodásáról szóló jelentéseit.

Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

Nem volt hivatalos útmutatás, a magyar állampapír pedig kockázatos volt – így magyarázza a kecskeméti egyetem 127 milliárd forint elherdálását

Mivel az egyetem fenntartójának aktuálisan nem volt szüksége az államtól kapott pénzre, abból vállalati kötvényeket vett az MNB-alapítvány cégétől. Ezzel vagyona 80 százalékát adta át neki, de az alapítvány szerint ez volt a legjobb megoldás.

Székely Sarolta
gazdaság

Matolcsy elfogadhatatlannak tartja az ÁSZ-vizsgálatot, abban szerinte olyan dolgok szerepelnek, amik „egyáltalán nem felelnek meg a tényeknek”

A volt jegybankelnök azt is mondta, Windisch László ÁSZ-elnök szándékosan neki tulajdonított olyan értékelést is az alapítvány és az Optima-csoport vagyoni helyzetéről, amit ő sosem mondott.

Benics Márk
gazdaság