Közel 60 órával a 7,7-es erősségű földrengés után még mindig találnak túlélőket Mianmarban, a hatóságok közölték, hogy hétfőn élve húztak ki egy nőt Mandalay városában egy összedőlt szálloda romjai alól. A kínai nagykövetség szerint a kimentett nő állapota stabil.
Thaiföldön, Bangkokban is folytatódik a keresés az után a 76 ember után, akik épp egy felhőkarcoló építkezésén dolgoztak, amikor az rájuk szakadt. Thaiföldön eddig 18 ember vesztette életét, de a halottak száma tovább emelkedhet.
Mianmarban az állami média szerint legalább 1700 ember halálát erősítették meg. A Wall Street Journal szerint azonban a halálos áldozatok száma elérte a 2028-at.
Az ENSZ 23 ezer túlélőnek elegendő segélyszállítmány küldött Mianmarba. Az Egyesült Államok pedig 2 millió dolláros segélyt ígért „mianmari székhelyű humanitárius segélyszervezeteken keresztül”. Közleményében azt írta, hogy a Trump-adminisztráció alatt masszív megszorításokon áteső USAID vészhelyzeti csapata Mianmarba települ. (Reuters)
Több ezer halálos áldozat lehet, ezer kilométerre az epicentrumtól is súlyos károkat okozott a földrengés.
Az áldozatok többsége az ország második legnagyobb városában, Mandalayban vesztette életét.
Marco Rubio külügyminiszter bejelentette, hogy 5200 szerződést töröltek.