Már nem csak az oltásregisztrációnál megadott címeket spameli a kormány az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló szavazással: megindult a szokás szerint ízléses plakátkampány is. Mostantól tehát országunk útjait és járdáit járó honfitársaink és külföldi vendégeink nap mint nap megtekinthetik, ahogy a kormány egy nagy vörös X-be helyezte
A véleménynyilvánító szavazásnak nevezett valamivel Orbán Viktor azt várja, hogy szeretné érezni a magyar nép támogatását a háta mögött, amikor megakadályozza Ukrajna EU-csatlakozását. A kormány álláspontja egyértelmű: „Ne hagyjuk, hogy a fejünk felett döntsenek!” – áll a plakáton. A kampányban eddig olyan posztok is megjelentek, melyek szerint az Európai Unió életben akarja tartani Ukrajnát, aminek „nem szabad megtörténnie”. A szavazásnak jogi következménye nyilván nem lesz, de arra jó lehet, hogy a Fidesz visszaszerezze a lendületet, aminek része az is, hogy a párt politikusai mostanság az országot járják.
De nem ez az egyetlen jogi következmények nélküli szavazás és kampány a hetekben. A Tisza párt Nemzet Hangja címmel indított alternatív népszavazás javarészt megélhetési, gazdaságpolitikai kérdésekben. Magyar Péter a kampány keretei közt ismét nekilendült az országjárásnak, egyes eseményein ezres tömegek is összegyűlnek. Ez az első olyan nagyobb kampánya a pártnak, ami megmozgatta az utóbbi időszakban megalakult Tisza Szigetek aktivistáit is – az ő pultjaiknál vannak mostanság napi szintű balhézások.
Kormányzati tájékoztatás történik épp.
Ezt a politikai kultúrát sikerült 2024-re összehoznia a 14 éve kétharmaddal kormányzó Fidesznek.
Három éve tart a háború a szomszédunkban, de ezt így még a magyar miniszterelnöktől sem hallottuk.
Véleménynyilvánító szavazásukat április közepétől kezdik el postázni.
Azt mondják, hogy 2385 településre biztosan eljutnak.
Ott voltunk, amikor hétfőn reggel elindította a Nemzet Hangja nevű országos kérdőívezését a Tisza Párt. Magyar szerint szó sincs adatgyűjtésről, a realitás szerint pedig nem nagyon lehet szó másról.
Több ezer ember előtt beszélt a Tisza Párt elnöke.
Bár elvileg függetlenek a párttól, a Tisza érdekében szervezkednek. Szemetet szednek, szórólapoznak, rendezvényt csinálnak, és viszik a párt hírét, egyre inkább koordináltan. Van köztük balos, jobbos, kiábrándult fideszes, és azt mondják, Magyar Pétert is tudják kritikusan szemlélni. Tisza szigetesekkel beszélgettünk.
Meglátogattunk több tiszás szavazósátrat, hogy megkérdezzük az aktivistákat, tapasztaltak-e agresszív viselkedést az elmúlt napokban. Budapesten napi pár kötekedőről, az agglomerációban békességről számoltak be nekünk a tiszások.