Jörg Kukies, Németország megbízott külügyminisztere a német ZDF-nek adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy Donald Trump „felszabadulás napi” vámjai komoly károkat okozhatnak az exportvezérelt német gazdaságban, és jelentősen növelhetik a recesszió kockázatát.
„Ha a dolgok így maradnak, az Egyesült Államokba irányuló exportunk körülbelül 15 százalékkal csökken. Növekedési kilátásaink romlanak, és nő a recesszió kockázata”.
Mindez Magyarország számára rendkívül rossz hír, hiszen bár a vámok kivetése miatt Brüsszelt hibáztatja a magyar kormány, vitán felül áll, hogy a magyar gazdaság némettel való szoros kapcsolata miatt az esetleges német recesszió a hazai kilátásokat is ronthatja. Pedig Nagy Márton még januárban azt mondta: ha beindul a német gazdaság és kitör a béke, huszonöt arany évünk lesz. Ebből viszont most, bő 1,5 hónappal később semmi sem látszik.
Kukies egyébként támogatta az Európai Bizottság azon stratégiáját is, hogy a tárgyalások kudarcba fulladása esetén kemény ellenintézkedések legyenek, miközben felajánlották az ipari termékekre kivetett vámok kölcsönös megszüntetését is. Azóta már tudjuk, hogy Trumpnak nem tetszett ez az ajánlat, ő azt szeretné, ha 350 milliárd dollárt értékben vásárolna az EU energiát az Egyesült Államoktól.
A megbízott pénzügyminiszter rámutatott az amerikai gazdaság romló hangulatára is. „Minden, amit a felmérésekből és az amerikai vállalkozásoktól ismerünk, azt jelzi, hogy a recesszió kockázata nő” – mondta. (Politico)
Az európai emberek újra a brüsszeli politikusok alkalmatlanságának levét isszák!
Maroš Šefčovič kereskedelemért felelős biztos azt mondta, az EU szeretne mielőbb megegyezni Trumpékkal, de nem várhat örökké, ezért két részletben fogja kivetni az amerikai vámokra válaszoló vámokat.
Az amerikai elnöknek a szabványok sem tetszenek, szerinte ezek csak azért vannak, hogy ne lehessen eladni az autókat. Ő pedig ezt nem fogja hagyni.