Majd heves kürtökés kezdődik. A Fidesz-frakció olyan boldog, mintha Gryllus Vilmos-koncerten lennének, a levezető elnök változatlan folytatja, majd jön a szavazás.
vagy sülallergiája van, annyiszor kellett egymás után orrot fújnia.
Nagy a lendület, a gesztusok élénkek, talán a tarajos sül helyes kibelezéséről van szó. Közben pörög az egyelőre érdektelen szavazás, hogy minden gombnyomással közelebb kerüljünk a Lényeghez, az alkotmány módosításához és a gyülekezési jog példátlan korlátozásáról.
Lezsák Sándor fog Mississippi delta bluesokat énekelni a Patkó kellős közepén, miközben úgy játszik a mikrofonnal, mint a csúcson lévő Stene Tyler???
a nagyjából a kb. egy órája rövid ideig blokád alá vont parkolóba. Egy SUV és egy kisbusz most beparkolt, jelenti tudósítónk a helyszínről.
Közben néhány diák a rendőröknek azt üvöltözi, hogy "mocskos fidesz".
De amióta Bódog kolléga elküldte egy verstöredékét, végképp csak rá tudtam figyelni:
Mielőtt még megszületett,
mennyi, de mennyi versmagot
elpazaroltam, engedtem az arcomon túl,
hiába fénylett a szó, ha kialudt,
félmondatok izomgörcsben estek össze,
mindig utána, soha közben,
száradnak, porladnak körülöttem.
Mindjárt jön a Szavazás! De a nagy kérdés az, hogy történik-e még valami izgalmas idebent, miközben odakint vagy gyűlnek a tüntetők vagy nem. A miniszterelnök egyelőre nem mutatkozott.
mégis mindenki a helyén maradt, látszólag nyugodt arccal. Lehet, hogy a Blokád keményítette meg őket ennyire? Rég jártam a parlamenti fronton, sokminden változott!