A tüntetés békés maradt,
tudósításunkat mára lezárjuk.
tudósításunkat mára lezárjuk.
Hadházy Ákos a 444-nek arról beszélt, sok olyan emberrel találkozott ma, akik a legutóbbi tüntetésen is ott voltak, most pedig hoztak magukkal másokat is.
Nagy dolognak tartja, hogy feljött a Várba ennyi ember. Azt mondja, sokan óvják ettől a helyszíntől, mert itt tényleg üres épületek vannak, de úgy gondolja, hogy aki ide felküzdötte magát, az érti, hogy mi a tét, „pedig sokan dolgoznak ez ellen a megmozdulás ellen, és nem csak a Fidesz.”
Ugyan nem volt még olyan, hogy a Fidesz visszavont volna egy törvényt, de mindig van első alkalom. Rajta nem fog múlni, hogy megcsinálják – ígérte.
A legtöbben azt kérdezik tőle, meddig kell még jönni tüntetni, amire azt mondja, „ha az ukránok meg tudták csinálni, a szerbek ilyen eredményeket érnek el, akkor nekünk is meg kell tanulnunk a békés, méltóságteljes, erős demonstrálást, ami eredményeket hoz.”
Hadházy szerint most jobbak a körülmények az éjszakai tüntetésre, mint múlt héten, akkor nagyon hideg volt, most viszont nincs.
Az nem derült ki, hogy mit keresett az aktivista a rendőrök gyűrűjében.
Zárszóként Hadházy Ákos arról beszélt, aki balhézik, azt le fogják állítani, mert az nem a hazáját szereti. Szerinte a hatalom a balhézást szereti, a békés de elszánt tömeget viszont nem, attól fél is.
A végén elénekeltette a Kossuth nótát, arra hivatkozva, hogy a Fidesznél is mindig énekelnek a végén.
Hadházy holnap délutánig marad a Várban, ahol köztéri fogadóórát tart, és reggel Orbánt is próbálja majd megkínálni egy kávéval. Fél 5-kor lesz a gyülekező, utána levonul a tüntetőkkel az Erzsébet hídra.
A főbb szónokok befejezték, még lesznek slammerek és civil felszólalók a színpadon. Hadházy Ákos egész éjjel kint marad. Az egyik szervező, Aleva Márta kutya párti politikus a színpadon arról beszélt, most kezdik osztani a kartonpapírt és a filctollakat, amire fel lehet írni, mi zavarja őket a NER-ben a legjobban. Egy ponton arról beszélt, Orbán ne vegye a szájára a gyermekvédelmet, mert előbb-utóbb meglincselik.
A térre kitettek Putyin és Orbán bábukat is, azokkal lehet szelfizni, de „meg is lehet rugdosni őket”.
A Karmelitát és a Sándor palotát pedig meg lehet dobálni papírrepülőkkel - mondja Aleva. Arra kért mindenkit, ne menjenek hidat foglalni.
Iványi Gábor videóüzenetét nézik a tüntetők a Karmelitánál. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője azzal kezdte, hogy emlékeztette a hallgatóit, hogy bár most a Momentum képviselőit büntetik kordonbontásért, Orbán Viktor is bontott már kordont.
„A korrupció minden napos és már csak legyintenek rá” – mondja a Fideszről Iványi – „az emberek nem tudják számon tartani azokat a milliárdokat, amiket magukévá tettek a fő-fő rablók. A kérdés az, hogy ezt ki tudja-e heverni gazdaságilag és persze erkölcsileg ez az ország?” Iványi beszél a kormánypárt oroszpártiságáról, szerinte ki kell állni Ukrajna mellett. „A háborúba rég bekapcsolódtak a vezetőink azzal, hogy háborús propagandát folytatnak” – mondja.
Rainer-Micsinyei Nóra színésznő, youtuber azzal kezdett, hogy olyan országban akar élni, „ahol nem kell nap mint nap végignézni, ahogy a kormánytagok és rokonaik szétlopják az országot, ahol a közpénzt nem zebrákra és több százmilliós táskákra költik, miközben szétrohad az oktatás, összeomlik az egészségügy és a közlekedés, és az emberek egyre szegényebbek.”
Ezt a sort folytatta odáig, hogy olyan országot akar, ahol a kormány nem egymás ellen hergeli az embereket. Ujjongás fogadta, mikor arról beszélt, Orbán Viktor leváltható. „A szolidaritás teszi nemzetté a nemzetet. A szolidaritás nem a gyülekezés jog korlátozásánál és a Pride betiltásánál kezdődik, hanem a hétköznapokban.”
Arra buzdított, hogy az emberek álljanak ki egymásért. Beszédét azzal zárta, hogy „2026-ban váltsuk le a hazugságra, megfélemlítésre, korrupcióra és gyűlöletre épülő rendszert.”
Pankotai után Békés Gáspár aktivista majd ismét Simon Kornél beszélt. Simon arra buzdított, hogy a tüntetés végén papírral dobálják meg a Sándor palotát, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy lehet "szelfizni Putyinnal" is.