„Miért fontos a világnak Törökország demokratikus jövője?” – címmel írta meg gondolatait a Financial Times-ra a jelenleg is börtönben ülő Ekrem İmamoğlu török ellenzéki vezető. A lényegi állítása: „A globális demokratikus visszacsúszás hulláma talán Törökországban kezdődött. Hiszem, hogy az ellenszél is itt indul majd el.”

Az írás elején részletezi, hogyan jutott el a cellába. İmamoğlut 2019 márciusában választották meg Törökország legnagyobb városának polgármesterévé, ami súlyos csapást mért Erdoganra és az elnök Igazság és Fejlődés Pártjára, amely negyedszázadon át irányította Isztambult. Erdogan pártja szabálytalanságokra hivatkozva sürgette a 16 milliós városban tartott önkormányzati választások eredményének érvénytelenítését. De Imamoglu a megismételt választást is megnyerte. Aztán bejelentette elnökjelöltségét. Ezt már nem hagyta Erdogan: előbb érvénytelenítették a diplomáját, majd erre hivatkozva kizárták őt az elnökjelöltségből. Végül korrupciós vádakkal letartóztatták.

„E sorokat a silivri börtön cellájából írom, ahol sok más megválasztott tisztségviselőt, akadémikust, újságírót és aktivistát is fogva tartanak. Pár, úgynevezett »bizalmas tanú« homályos szóbeszéde alapján vagyok börtönben. Nincs ellenem jogerős ítélet. Politikai fogoly vagyok” – írja.

„Börtönbe zárásom nem Erdoğan győzelme. Épp ellenkezőleg: ébredést váltott ki. Először a diákok mentek az utcára. Több százezren csatlakoztak – alulról szerveződő tüntetéseket tartottak, bojkottot hirdettek az Erdoğan klientúrájához kötődő médiumok és vállalkozások ellen. Több mint 15 millió állampolgár vett részt a CHP nyílt előválasztásán, hogy engem jelöljön elnökjelöltnek. Ez közös kiállás demokratikus jövőnkért.”

Amióta börtönbe vitték İmamoğlut, több tíz- és százezrek tüntetnek Törökország-szerte. A bíróság viszont úgy döntött, hogy a polgármesternek az eljárás végéig börtönben kell maradnia. A hatóságok több mint 300 török tüntetőt vettek őrizetbe, Erdoğan pedig utcai terrorizmusról beszélt.

Írásában azzal érvel, hogy mindaz, ami vele történik, régiós és globális szempontokból is fontos. „Törökország stabilitása sosem csak saját polgárai számára volt fontos. A NATO második legnagyobb hadseregeként, az Európa Tanács aláírójaként és régóta EU-csatlakozásra törekvő országként politikai irányultságunk kulcsfontosságú Európa, a transzatlanti szövetség, valamint a Közel-Kelet és a Kaukázus biztonsága szempontjából. Az ukrajnai háború megmutatta, mennyire sürgős a stratégiai együttműködés ebben a geopolitikai térségben. A szíriai fejlemények és a gázai tragédia is bizonyítja, milyen gyorsan átterjedhet az instabilitás a határokon. Ezekben a térségekben egy demokratikus, szekuláris Törökország nem csupán hasznos – elengedhetetlen” – írja.

Írását bizakodva zárja: „Több mint két évszázada a török nép az alkotmányosságért, a polgári képviseletért és az igazságosságért küzd – megcáfolva azt a mítoszt, hogy az autoritarizmus Törökország természetes állapota. A világ demokratikus szolidaritása most elengedhetetlen közös jövőnk építéséhez. A globális demokratikus visszacsúszás hulláma talán Törökországban kezdődött. Hiszem, hogy az ellenszél is itt indul majd el.”