Ferenc pápa április 21-i halála után nem sokkal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a pápa temetésének napját nemzeti gyásznappá nyilvánítják.
A jogtárban olvasható meghatározás szerint a nemzeti gyász „a társadalom egészét, illetve annak jelentős részét érintő – a nemzet érdekében végzett munkássága, közéleti tevékenysége okán kiemelkedő személy halála miatt vagy a társadalmat mélyen megrázó katasztrófában elhunytak iránt érzett – megrendülés és az ezt kifejező kegyeleti megemlékezés.” A nemzeti gyászt a kormány rendeletben hirdeti ki, kivételesen indokolt esetben pedig akár több napig is tarthat.
Mit jelent egy ilyen gyásznap a gyakorlatban?
Az elmúlt több mint hetven évben többek között a következő napokon rendeltek el Magyarországon nemzeti gyásznapot:
88 évesen, húsvét hétfőn hunyt el a Vatikában. Ferenc pápa azt mondta: mindenkinek van helye az egyházban, ezért mindenki elégedetlen volt vele. Az iránta érzett szeretet és utálat túlmutatott a katolikus kereteken.
„Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt, és a nemzet gyászát” – mondta Semjén Zsolt.
13 éve történt a baleset és 95 ember életét követelte.
Egyre több jel utal arra, hogy Belgiumból szervezhették meg a pénteki támadásokat. Összefoglaló a nap fejleményeiről.
Peren kívüli egyezség született, az elsőfokú ítélethez képest csökkentették V. János büntetését.