Nagy István agrárminiszter szerda reggel Bábolnára érkezett, ahol a Magyar Hang beszámolója szerint megpróbálta nyugalomra inteni azokat, akik amiatt tiltakoznak, mert Nagy utasítására Bábolnán földelik el a Dunakilitin és Darnózselin a ragadós száj- és körömfájás miatt leölt 3500 szarvasmarha tetemét.
Ahogy a lap is írja, a tetemeket eredetileg Jánossomorján földelték volna el, azonban a helyiek ott demonstrációt tartottak emiatt.
A bábolnaiak szerda reggel „csendes” demonstrációt tartottak és élőlánccal is tiltakoztak, azonban miután Nagy István megérkezett és megpróbálta megnyugtatni a helyieket, azok kinevették az agrárminisztert, amikor pedig közölte, hogy „valahol el kell temetni az állatokat”, és ezt olyan helyen tudják elvégezni, „ahol évtizedek óta, állami területen kijelölt dögkert van”, hangos tiltakozás fogadta a szavait.
A DK-s Földi Judit videóján látni, hogy Nagy István végül elhagyta a helyszínt.
A katódgyár mellett eltemetett több ezer dög bűze az M1-es autópályán is érezhető.
A polgármester az agrárminiszterrel is beszélt, aki „megnyugtató választ adott”.