Fót több mint húszezres város az M3-as autópálya és Dunakeszi között, Budapest központjától alig fél órányi autózásra. A településen 1998 és 2024 között fideszesek voltak a polgármesterek, bár időnként papíron függetlenek. Voltak vagy öten, a várost az utolsó ciklusban irányító Vass György az országos hírekbe is bekerült azzal, hogy egy kormányinfón kiderült: Gulyás Gergelynek sem tetszett, hogy hatmillió forintos jutalmat szavaztatott meg magának.
A Fidesz színeiben a polgármesteri címért tavaly már nem Vass, hanem az alpolgármester Bíró Zoltán indult. (Alpolgármesterként ő is kapott jutalmat, amit aztán jórészt a feleségéhez köthető alapítványoknak ajánlott fel.) A tavalyi önkormányzati választás egyik meglepetése volt, hogy Fótot 1998 után elvesztette a Fidesz. A győztes az a Merkwart Krisztián lett, aki a Fejlődő Otthonunkért Társadalmi Egyesület (FOTE) és a 2151 - Egységben a Városért Egyesület jelöltjeként 15 százalékpontot vert Bíróra úgy, hogy még a civilekkel szövetkező Párbeszéd, DK, MSZP, Momentum és Jobbik is állított polgármester-jelöltet, aki 12 százalékot kapott.
A Fidesznek mind a nyolc választókerületben volt jelöltje 2024-ben, most két időközi választást is tartanak úgy, hogy egyikben sincs fideszes jelölt. Nem újdonság ez, idén olyan városokban nem volt hivatalos fideszes jelölt, mint Ajka vagy Orosháza. És ez nem minden. Olyan fideszesnek elkönyvelt városokban szenvedtek vereséget a kormánypártok, mint Pápa vagy Mosonmagyaróvár.
A fóti 7-es egyéni választókerületben haláleset, az 5-ösben az egyéni képviselőként is a képviselőtestületbe jutott polgármester lemondása miatt kell választani. Ez utóbbi történt Pápa, Mosonmagyaróvár és Orosháza egy-egy egyéni választókerületében is. Mindhárom helyen a polgármester oldala megerősödve került ki a küzdelemből, mert a párttársa nyert, így nem volt értelmetlen lemondani.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Lekerült a napirendről a hathavi bónuszról szóló előterjesztés.
A jutalmat jótékony célra fordította, a felesége alapítványának is jutott belőle.
Lengyel Rebeka alacsonyabb részvétel mellett kapott több szavazatot, mint a júniusi nyertes.
Pápán egy időközin gyakorlatilag felmosták a Fidesszel a padlót vasárnap, 75-25-re győzték le a kormánypárti jelöltet. Utánajártunk, a helyiek szerint mi van a háttérben, és kivetíthető-e ez valamiféle országos hangulatra.
Vasárnap Tiszakécskén és Tiszafüreden is időközi választást rendeznek. A Tisza most sem indul, a régi ellenzék szétesőben, így az egyik városban a Mi Hazánk, a másikban a Második Reformkor a kihívó.
Önkormányzati beruházás borzolja a fóti lakosok idegeit. Az emberek szerint nem volt társadalmi egyeztetés, és nem értik, hogy a klímaváltozás közepette hogy lehet még viacolorozni. A jelenlegi városvezetés szerint a többséget nem zavarja a projekt, az új polgármester azt mondja, már nem tud mit tenni.