Február végén jelent meg Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás, erről a NÉBIH március 7-én tájékoztatott. A betegség emberre nem veszélyes, de az állatállományban borzalmas károkkal járhat: a szarvasmarhák mellett minden párosujjú patás fogékony rá, vagyis sertések, birkák, kecskék és más állatok is érintettek lehetnek. Gyógyítani nem lehet, ahol a fertőzés megjelenik, ott a teljes állományt meg kell semmisíteni, és elföldelni, ez utóbbi több helyen okozott súlyos konfliktusokat a helyiekkel.
Jelenleg öt szarvasmarhatelep érintett a ragadós száj- és körömfájás terjedésében, újabb fertőzött állatokat és telepeket a hatóságok az elmúlt két hétben nem találtak. Az érintett telepeket lezárták, és kényszervágásokat hajtottak végre. Arról, hogy erre miért volt szükség, egy állatorvos beszélt a Qubitnak.
A MOSZ által szervezett beszélgetésen szóba került, hogy egyelőre célszerű megbetegedés-sorozatról beszélni, járványnál még talán nem tartunk. A járvánnyá alakulás kérdését lényegében az fogja eldönteni, hogy a betegség bekerül-e a vadállományba (leegyszerűsítve: széthordják-e például a vaddisznók vagy az őzek a szélrózsa minden irányába), vagy sem. Ha nem, akkor lehet bizakodni abban, hogy a mostani szinten még féken lehet tartani a betegséghullámot, ha viszont járvánnyá alakul, egészen más dimenzióban érezhetjük majd a következményeit.A MOSZ azonban úgy látja, hogy amíg mindenki a járványkezeléssel van elfoglalva, és azt nézegeti, hogy a fertőtlenítő szőnyeg habzik-e vagy sem, a teljes magyar állattartás a válság, sőt, sok esetben a csőd irányába közelít.A száj- és körömfájás miatt ugyanis az exportpiacok nem csak a szarvasmarha-tenyésztők előtt záródtak be. Bár ez kifejezetten fájdalmas a magyar mezőgazdaságnak, mégis érthető lépés, minden ország igyekszik védeni a saját gazdaságát, fordított esetben a magyar piacok ugyanilyen gyorsan húznák le a redőnyt mások előtt.
Lehet ostorozni az EU-t az uborka görbületéhez hasonló minimálrészletek szabályozása miatt, a száj- és körömfájás esetén viszont kifejezetten fontosak az EU-s szabályok: amennyiben az Európai Bizottság elfogadja a tagállam problémakezelési javaslatait, illetve elfogadja a fertőzéssel érintett térségek földrajzi lehatárolását (ez Magyarország esetében már megtörtént, szóval van egy térképre rajzolt vörös zóna), az azon kívüli területekről érkező áru mozgását nem lehet korlátozni. Tehát ha a száj- és körömfájás Komárom-Esztergom megyében van lehatárolva, akkor nem lehetne megakadályozni azt, hogy valaki Békés megyéből sertést exportáljon. A magyar mezőgazdaság előtt tornyosuló, száj- és körömfájás okozta akadályok azonban túlmutatnak a szabályozáson. Hiába lehetne például Lengyelországba sertéshúst szállítani, ha a lengyel húsüzemek – saját vevőik megváltozott igényeire hivatkozva – a szabályozástól függetlenül nem vesznek Magyarországról sertéshúst.Ilyen esetekben persze lehet jogszabályokon ugrálni, de végső soron nem az lesz a kérdés, hogy mit szabad, hanem az, hogy kiben bíznak a vevők. Ezen a ponton érdemes elgondolkodni azon, mennyire érdemes a fél sajtó előtt arra utalgatnia Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek, hogy a magyar mezőgazdaság ellen biológiai fegyvert vetettek be meg nem nevezett szereplők. Úgy tűnik, hasonló következtetésre juthatott a kormány is, mert nem pörög ezen a teljes udvari média, amióta Gulyás Gergely erről beszélt egy április eleji kormányinfón, Rétvári Bence pedig egy országjárós fórumon utalt erre. (Természetesen az is lehet, hogy csak nem sikerült még megállapítani, kihez tartozó „kémcsőben jött létre” a vírus.)
A helyzet még súlyosabb az unión kívüli államok esetében, mert ott nincsenek meg ezek a mechanizmusok, a sertés és a szarvasmarha szektornak viszont nagyon komoly exportpiaca van (lenne? volt?, még a gazdák se tudják, milyen igeidőt és módot érdemes használni) az EU-n kívül.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A peresztegi polgármestert pedig kifütyülték.
Pereszteg lakói egyszercsak azzal szembesültek, hogy több ezer leölt marhát és sertést raknak le a házaik közelében. Nem csak a döntés előtt, azóta sem tájékoztatta hivatalosan őket senki arról, hogy mire számítsanak. Aztán ellátogatott hozzájuk Nagy István miniszter.
Miközben újabb magyar telepeket kell felszámolni a ragadós száj- és körömfájás terjedése miatt, sokan az utolsó, 1973-as járványra mutogatnak: ha akkor nem kellett tömegesen leölni állatokat, most miért kell? Bendzsel Dániel összefoglalta.
A Belügyminisztérium KDNP-s parlamenti államtitkára Albertirsán tartott lakossági fórumot. Megnyugtatta a szimpatizánsokat, hogy a Fidesz le tudja győzni Magyar Pétert. Ehhez azonban fel kell menni az internetre, ahol a Tisza jelenleg erősebb a Fidesznél.
Egy külföldi labor szerint kémcsőben jött létre a száj- és körömfájás vírus - mondta Gulyás Gergely, de arról nem beszélt, melyik országról lehet szó.