„Azt, hogy a Momentum indul-e a következő országgyűlési választáson, a párt június eleji küldöttgyűlése dönti majd el”, írja Facebook-oldalán a párt. Megjegyzik, hogy a legutóbbi ülésen a nem indulás mellett foglalt állást az elnökség, de a végső szót ebben a kérdésben „a teljes közösség egységben fogja meghozni, majd a továbbiakban képviselni”.
Tompos Márton bejegyzése szerint „az elmúlt időszakban sokunkat foglalkoztatott, hogy mivel teszünk jobbat az országnak, illetve a fenti szellemiséggel mi egyeztethető össze leginkább: ha indulunk a 2026-os országgyűlési választáson, vagy ha nem? Ez azonban olyan fajsúlyú, a pártunk létét alapjaiban meghatározó döntés, amit csak és kizárólag annak legfelsőbb döntéshozó szerve, a Küldöttgyűlés hozhat meg”.
Szerinte a közösségük léte nem egy választás függvénye lesz, hiszen 2029-ig a momentumos polgármesterek és képviselők ott lesznek az önkormányzatokban.
Múlt héten a párt alapítója, Fekete-Győr András Facebook-oldalán javasolta azt, hogy a Momentumnak nem kellene indulnia a 2026-os országgyűlési választáson, helyette egy 500 milliós Rendszerváltó Alapot kellene létrehoznia. Javaslata miatt rendkívüli küldöttgyűlést kezdeményezett. Ő a mostani döntés kapcsán a Facebookon azt írta, hogy ez a helyes, felelős és mindenekelőtt bátor lépés, de nem állhatnak meg félúton.
„A valódi rendszerváltás nem valósulhat meg pusztán azzal, hogy hátralépünk. Szükség van arra is, hogy aktívan, tevőlegesen elősegítsük a változást. Ezért javasoltam a párt parlamenti erőforrásaiból egy 500 millió forintos Rendszerváltó Alap felállítását is, amely egyértelművé tenné: a Momentum nemcsak beszél a rendszerváltásról, hanem aktívan tesz is érte” – írta, hozzátéve, hogy a pénzből különböző ellenállási mozgalmakat, tüntetéseket, a helyi rendszerkritikus sajtót, és „az Orbán-rendszer politikai üldözötteit” kellene támogatniuk.
„Vannak helyzetek, amikor egyet hátra kell lépnünk ahhoz, hogy Magyarország kettőt léphessen előre. Most egy ilyen pillanathoz érkeztünk. De ahhoz, hogy ez valódi változást jelentsen, cselekedni is kell. Bízom abban, hogy a küldöttgyűlés látja, mennyire fontos döntés előtt állunk. Türelemmel és bizalommal várom a döntésüket. Hiszem, hogy ők is tudják: nem engedhetjük meg, hogy továbbra is önző pártérdekek veszélyeztessék a valódi politikai változást. A mostani helyzet nem politikai játszmák ideje, hanem a felelős döntéseké” – zárta a posztját.
Fekete-Győr előtt alig néhány nappal Orosz Anna, a Momentum országgyűlés képviselője jelentette be, hogy lemond a mandátumáról, és 2026-ban sem indul semmilyen formában újra. Hajnal Miklós pedig március végén közölte, hogy nem indul újra egyéni mandátumáért a 2026-os parlamenti választáson, hanem helyette a körzetében induló Magyar Pétert támogatja.
A Momentum léte ma már a tét, erről hosszan ebben a cikkünkben írtunk.
Van helyette más ötlete.
A momentumos képviselő 2026-ban sem indul.
Mert így tudja a legjobban segíteni Magyart az országos győzelemben.
Elképzelhető az a forgatókönyv, hogy a Momentum nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Fekete-Győr arról posztolt, ez lenne a jó megoldás, Tompos Márton szerint a vita régóta folyik, a volt elnök pedig lájkokra váltotta a belső dilemmát.