Rodrigo Dutertét a hágai börtönből is polgármesterré választották

külföld

A volt Fülöp-szigeteki elnök, Rodrigo Duterte szinte biztosan elsöprő győzelmet aratott szülővárosában, Davaóban a hétfői polgármester-választáson, még úgy is, hogy jelenleg a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) őrizetében van emberiség elleni bűncselekmények vádjával.

Rodrigo Duterte
Fotó: DANIEL CENG/Anadolu via AFP

A korábbi államfőt márciusban tartóztatták le a manilai nemzetközi repülőterén. A becslések szerint több mint hatezer ember halt meg, amikor Duterte elnöksége idején, 2016 és 2022 között szabad kezet adott a gyilkosságokra azokkal szemben, akik droggyanúba keveredtek. Jogvédők szerint az áldozatok száma több tízezer is lehet.

A CNN szerint 80 százalékos feldolgozottságnál Duterte nyolcszor annyi szavazatot kapott, mint kihívója. A győzelem nem számít meglepetésnek, a család az 1980-as évek közepe óta vezeti a várost.

A Fülöp-szigeteki félidős választásokat megint a két politikai dinasztia, a Marcosok és Duterték éles konfliktusa határozta meg, Ferdinand „Bongbong” Marcos Jr. elnök szövetségesei azonban kevesebb helyet szereztek a szenátusban a vártnál.

Ferdinand „Bongbong” Marcos Jr.
Fotó: MIKHAEL FLORES/AFP

Ellenben a Duterte-család befolyása még mindig jelentős, a volt elnök két fia is nyert: egyiküket újraválasztották képviselőként, a másik pedig Davao alpolgármestere lett, így apja távollétében ő vezeti a várost. Az exelnök lánya és egyben a jelenlegi alelnök, Sara Duterte ellen viszont eljárás indulhat, ami akár a politikai eltiltásához vezethet. A BBC arról írt, hogy Duterte indulna a 2028-as választáson Marcos Jr. ellen az elnöki székért.

A hétfői választás napján Sara Duterte elismerte: készülnek arra, hogy apját beiktassák polgármesterként. „Az ICC jogi képviselője jelezte: amint megkapjuk a hivatalos kihirdetési papírokat, megbeszéljük, hogyan teheti le az esküt” – mondta az alelnök.

Érdekesség az is, hogy két, egyik táborhoz sem tartozó jelölt is bejutott most a szenátusba: Paolo Benigno „Bam” Aquino és Francis Pangilinan, aki szintén Aquino-párti. Ez az első alkalom hosszú évek óta, hogy a választók nem kizárólag a Marcos–Duterte kettősből szavaztak be képviselőket a felsőházba. Az Aquinók a Marcosok fő politikai ellenfelei voltak az 1980-as és 1990-es években, mielőtt a Duterte-dinasztia felemelkedett volna.

Kapcsolódó cikkek