Semjén Zsolt szerda éjjel benyújtotta a parlamentnek a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot. Ez az a jogszabály, amivel a Fidesz eszközöket ad az önkormányzatoknak, hogy korlátozhassák, ki költözhet be a településükre. A Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter által kidolgozott törvényt kétharmaddal kell majd elfogadni.
Bár a törvény kimondja, hogy alkalmazása során kerülni kell az emberi méltóság megsértését és az indokolatlan megkülönböztetést, „az egyes betelepülő csoportok előnyben részesítése vagy egyes csoportokra eltérő feltételek megállapítása” önmagában még nem jelenti ennek az előírásnak a megsértését.
Az önkormányzat évente egyszer változtathatja meg a betelepülést szabályozó tartalmi feltételeket.
A betelepülőkre vonatkozó tilalom nem vonatkozik arra, aki
Az önkormányzat rendelettel másokat is mentesíthet, de kedvezőbb betelepülési feltételeket is megállapíthat.
Az önkormányzat csak akkor alkalmazhatja a jogvédelmi eszközöket, ha rendeletben megállapította a kívánt lakosságszámot, és a lakosságszám elérte vagy meghaladta ezt a számot. A lakosságszámot külön településrészeken is meghatározhatja az önkormányzat. A kívánt lakosságszám nem lehet kevesebb, mint a településre vonatkozó, KSH által közzétett 2025-ös lakosságszám.
Az önkormányzat az elővásárlási jog biztosításával, a lakcímlétesítés tilalmával vagy feltételhez kötésével és az adóztatás kiterjesztésével korlátozhatja a beköltözést.
Az elővásárlási jog első körben az önkormányzatot illeti meg, de a telekszomszédnak és a település bármely másik lakójának is biztosítható.
Az önkormányzat rendeletben előírhatja, hogy a betelepülő egyáltalán nem, vagy csak feltételekkel szerezhet lakcímet a településen. Utóbbi esetben előírhatja, hogy az illető
Emellett az önkormányzat adófizetési kötelezettséghez is kötheti a betelepülést. Ezt az eszközt a helyi adókról szóló törvény szerint alkalmazhatja.
A jogvédelmi eljárást a betelepülni szándékozó kezdeményezi, és a képviselő-testület folytatja le. A betelepüléshez szükséges feltételek fennállását a betelepülőnek kell bizonyítania. Az eljárás határideje 30 nap, ami további 30 nappal meghosszabbítható. A döntés ellen közigazgatási pert lehet indítani.