Leépítés a Microsoftnál

gazdaság

A Microsoft bejelentette, hogy elbocsátja dolgozóinak majdnem 3 százalékát. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan hány munkahely szűnik meg, de a döntés körülbelül hatezer embert érinthet.

A Microsoft 2024 júniusában, amikor utoljára közölt adatot a létszámáról, 228 ezer teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztatott, akiknek körülbelül 55 százaléka az Egyesült Államokban dolgozott. A Microsoft közlése szerint minden szinten és földrajzi területen lesz leépítés, de leginkább a vezetői szinteken kell elbocsátásokra számítani.

A 3 százalékos leépítés a Microsoft legnagyobb elbocsátása 2023 eleje óta. Akkor a vállalat 10 ezer alkalmazottjától vált meg, ami a munkaerő közel 5 százaléka volt, csatlakozva ezzel azokhoz a technológiai cégekhez, amik létszámleépítésbe kezdtek a covid-járvány idején végrehajtott létszámnövelést követően. A Microsoft néhány hete elemzők által vártnál kedvezőbb eladási és nyereségadatokat közölt az idei első negyedévéről. (MTI)