Felpörögtek az események a hétfőn délután egykor kezdődött parlamenti plenáris ülés előtt. Kocsis Máté fideszes frakcióvezető indítványára Kövér házelnök 12 óra 32 perckor összehívta a házbizottság ülését 12:40-re, vagyis 8 perccel későbbre. A rendkívüli sietség oka az volt, hogy módosítani akarták az ülés napirendjét.
A Fidesz azt kérte, hogy a keddi plenáris ülésen ne normális, hanem 4 órás időkeretben tárgyalják a cenzúratörvényt, vagyis a cinizmusból „a közélet átláthatóságáról” címet kapott, Halász János által egyéni indítványként beterjesztett törvényjavaslatot. Mindez Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetőjének Facebook-posztjából derült ki. A Putyin hasonló törvényét másoló javaslat lehetetlenné tenné a független sajtó és civil szervezetek működését Magyarországon. A 4 órás változtatás célja az, hogy az ellenzék ne nyújthassa el a vitát. Korábban ugyanis előfordult, hogy a legvitatottabb törvényjavaslatok vitájában az ellenzék hajnalig beszélt. A szociális törvény elfogadása előtt az ellenzék 22 órásra nyújtotta például a vitát 2022-ben.
Mivel a Fidesz határidőig nem kérte a vita további felgyorsítását, a várható menetrend az, hogy kedden lemegy a 4 órásra korlátozott vita, a törvényről pedig a június 10-én kezdődő ülésszakon szavaznak. Ha Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja, a jogszabály 3 nappal később, június közepén hatályba léphet.