Felpörgették a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, legalábbis erről árulkodik az idei évi költségvetése, írja az mfor.hu.
Míg a Hivatalnál dolgozók munkabérei és illetményei 2024-ben 950,8 millió forintot tettek ki, addig 2025-re már 2,2 milliárd forinttal terveztek. A bérköltség úgy nőtt több mint a kétszeresére, hogy a létszám csak 19 százakkal lett több.
Jelentősen nőtt még a munkatársak egyéb személyi juttatásaira fizetett összeg, amire tavaly 1,6 milliárd jutott, idén pedig 2,4 milliárd forinttal kalkuláltak. A dolgozók közlekedési költségtérítéseire tavaly 4,7 millió forintot szántak, idén ez 27,6 millióra nőtt. Kiemelkedő emelkedés látható
Hatvanszorosára nőtt a munkatársak kiküldetéseire szánt büdzsé: a korábbi 601 ezerről 40 millió forintra.
Reklám- és propagandakiadásokra tavaly 110,3 millió forint ment el, idén már 1,2 milliárd forint áll a Szuverenitásvédelmi Hivatal rendelkezésére.