December 13-án Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója kiposztolt a Facebookra egy képet egy angol nyelvű cikkről, aminek az volt a címe, hogy Két kimagasló tehetségű magyar, két életút, és a képhez azt írta: „Lehetett volna ez egy gyönyörű barátság kezdete. Nem az lett – az Orbán kontra Sorosról a most megjelent European Voicesban.” (A magazinnak, ami Die Presse, az Osztrák Külpolitikai Társaság és az ENSZ közreműködésével készül, tavaly Orbán Viktor is interjút adott.)
A cikk G. Fodor Gábor Orbán kontra Soros című könyvének recenziója volt, és a cikk az „advertorial” rovatban, PR-cikként, vagyis hirdetésként jelent meg – írja a Telex, ami szerint a hirdetést minden jel szerint olyan forrásból fizették, amit hivatalosan tehetségtámogatásra, sportra, kultúrára, szociális ügyekre és fenntarthatóságra kellett volna költeni. A lapban ugyanis pont ilyen hirdetési helyeket vásárolt a MOL és az állam által közösen alapított Mol – Új Európa Alapítvány, aminek Schmidt Mária is a kuratóriumi tagja.
Miután a kastély-örökbefogadási programban is érintett alapítvány működéséről beszámoltunk, a pénzosztását sűrű homályban tartó közérdekű vagyonkezelő alapítvány feljelentést tett arra hivatkozva, hogy tőlük közérdekű adatokat loptak. Az illetékes államtitkár azt mondta, minden vonatkozó információ nyilvános, a dokumentumok megtalálhatóak az Alapítvány honlapján, holott az adatok nincsenek fent a honlapon.
Hanem, hogy Európa gyenge. Wolfgang Schüssellel beszélgetett a miniszterelnök.
Egy törvénymódosító értelmében a Mol-Új Európa Alapítványnak új közfeladatként foglalkoznia kell majd „épített kultúrával” kapcsolatos építményfenntartással és üzemeltetéssel is.
És Schmidt Mária ajánlására egy másik képzőművészeti projektbe is belevágnának, ami másik 20-25 milliárdba kerülne.
A MOL és az állam közös alapítványa közfeladatokat ellátó, közérdekű vagyonkezelő ugyan, de szerintük bűncselekményt követ el, aki az eltitkolt gazdálkodási adataikról beszámol.
A Mol és az állam közös alapítványa arra panaszkodik, hogy tőlük közérdekű adatokat loptak. Biztos tipp tolvajok ellen: átlátható közpénzköltés.
Panyi államtitkár szerint "politikai szándékok által vezérelt hisztériakeltés" megkérdezni, hogy a közpénzekből működő Mol - Új Európa Alapítvány miért fenyeget a működéséről író szerkesztőséget.