Gyorselemzésben értékelte a hétfői nap legfontosabb híreit, vagyis a romániai elnökválasztás eredményét, a Harcosok Klubját és Magyar Péter nagyváradig tartó gyaloglását Török Gábor. A visszafogottságáról is ismert politológus szerint a tihanyi beszéd annyira komoly politikai hiba volt, hogy
„Szinte érthetetlen is, hogyan hibázhatott ekkorát a magyar miniszterelnök, hogyan beszélhetett támogatólag egy olyan magyarellenes politikusról, aki ellen szavazott tegnap a Romániában élő magyarok 90 százaléka.”
Török mégis megpróbál magyarázatot találni a rejtélyre. 3 megoldást tud elképzelni:
Ami a Harcosok Klubját illeti, Török két, nem túl felkavaró megállapítást tett:
Végül Magyar Péter került sorra. Török szerint a Tisza vezetője az egymillió lépéses sétával éppen azt teszi, ami nélkül nem lehet sikert elérni egy nagy párt által dominált rendszerekben: behatolt a dominás párt, vagyis a Fidesz „védett ideológiai törzsterületére”. Az akció Török szerint igencsak veszélyes lehet a Fideszre nézve, mert akár fideszes akció is lehetne a nemzeti és vidéki elemekkel és a határon túli magyarok megszólításával.