Ebben a ciklusban először mehet testületi ülésre a börtönből szabadult Kiss László

KORRUPCIÓ

Szerdán rendkívüli képviselő-testületi ülést tartanak Óbudán, írja a Magyar Hang a kerület honlapján lévő meghívó alapján. Ez az első testületi ülés az új ciklusban, melyen részt tud venni a kerület DK-s polgármestere, Kiss László, mert az elmúlt kilenc hónapot letartóztatásban volt korrupciós vádak miatt. Kisst azzal vádolják, hogy 2019. októberi megválasztása után egy ismerősével megállapodott arról, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és más önkormányzatnál dolgozó hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetniük. A polgármester viszont ragaszkodik ártatlanságához, szerinte politikai fogoly volt az elmúlt hónapokban és minden perc, amit szabadlábon tölt, „veszélyezteti a NER-es vállalkozók mutyijait”. A Magyar Hang szerint azonban akár az is előfordulhat, hogy Kiss csupán egy-másfél hétig lesz szabadlábon, mert az ügyészség fellebbezett a szabadlábra helyezés ellen.