Hiába hivatkozik az emberek elsöprő többségére Halász János, a nemzeti konzultáción a Fidesz-tábornak is csak a fele sorakozott fel a nagy szigorítás mögé

POLITIKA

Betonbiztos alapokra helyezte az indoklását Halász János, amikor benyújtotta - az Orbán Viktor által már jó előre jelzett - egyéni indítványát, amivel ellehetetlenítenék az állampárt szerint az ország szuverenitását veszélyeztető újságokat és civil szervezeteket.

Halász ugyanis a 2024. januárban lezárult, „A szuverenitásunk védelméről szóló nemzeti konzultáció” eredményével vezette fel a nagytakarítási törvényt. Azt írta a törvényjavaslatában, hogy „a szuverenitásunk védelméről szóló nemzeti konzultáció eredményeinek összesítése alapján világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett, és elsöprő többségük mondott nemet arra, hogy az életünket alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettünk”.

Aztán az eredményekre hivatkozva azt írja: a polgárok „98,15 %-a szerint szigorú törvényi szabályozással fel kell lépni az ellen, hogy külföldről támogatott magyar politikai szereplők és aktivistacsoportok Magyarország álláspontjának megváltoztatását kikényszerítsék. E célok megvalósulása érdekében a szabályozás a külföldről támogatott, Magyarország szuverenitását veszélyeztető szervezetek jegyzékre vételének lehetőségét teremti meg”.

Érdekes adat 1.

1 499 585-en küldtek igent erre a kérdésre.

Érdekes adat 2.

2024-ben a választópolgárok száma belföldön 7 655 344 volt. Vagyis a nemzeti konzultációban igennel válaszolók száma nem a polgárok 98,15 százaléka, hanem csak 19,6 százaléka. Erre hivatkozik az emberek elsöprő többségeként Halász.

Forrás

Érdekes adat 3.

A 2022-es parlamenti választáson a Fideszre belföldön 2 809 238-an szavaztak. Ha legalább ők mindannyian visszaküldték volna a nemzeti konzultációt, akkor megduplázódott volna a kérdésre igennel szavazók aránya. De nem küldték, az 1 499 585 a 2022-es Fidesz-tábornak is csak alig több mint a fele.

Forrás

De persze a számokkal nem érdemes vitatkozni, ha azok egy törvényt alapoznak meg. Ráadásul Halász János sincs már egyedül a számháborúban, csatlakozott mellé Orbán Viktor és több mint száz fideszes is.

Kapcsolódó cikkek