Kína töltené be az űrt a WHO finanszírozásában az USA kivonulása után

Egészségügy

Kína további 500 millió dollárral támogatja az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) az elkövetkező öt évben – jelentette be Liu Kuo-csung, Kína államtanácsának elnökhelyettese a WHO által Genfben rendezett Világegészségügyi Konferencián (WHA78), amin Robert Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter viszont videóüzenetben a szervezet elhagyására szólította fel a tagállamokat.

Beszédében Liu úgy vélte, az unilateralizmus és „az erő politikája” súlyos kihívások elé állítja a globális egészségügyet, a nehézségeket a többpólusú világrend segítségével lehet legyőzni.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a hétfőn kezdődött konferenciát megnyitó beszédében azt mondta, a szervezet most 600 millió dolláros hiánnyal küzd az éves költségvetésében, a következő kétéves időszakban pedig 21 százalékos költségcsökkentéssel kell számolnia a pénzügyi nehézségek miatt, amiket elsősorban az eddig első számú donorországnak számító USA részéről folyósított segélyek megcsappanása okoz.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz beszéde
Fotó: Fabrice Coffrini/AFP

Donald Trump amerikai elnök – aki korábban azt vetette a WHO szemére, hogy rosszul kezeli a világjárványt és túl közeli kapcsolatokat ápol Kínával – a hivatalba lépése után egy nappal jelentette be Washington kilépését a WHO-ból. Most pedig Robert F. Kennedy Jr. a Fox News amerikai hírcsatorna által rögzített, a WHO ülésén lejátszott videófelvételén felszólította az egészségügyi minisztereket, hogy fontolják meg ők is a kilépést.

Azt mondta, az USA már több, hasonló véleményen lévő országgal felvette a kapcsolatot, ösztönözve őket, hogy kövessék a példáját, azt vetve a WHO szemére, hogy politikai érdekeket és a gyógyszergyártók céljait szolgálja, ráadásul „megfullad a túlzott bürokrácia terhei alatt”. „Az egész rendszert újra kell indítani. (…) Hozzunk létre új intézményeket vagy vizsgájuk felül a már létezőket!” – kérte. A szavait az ülésen jelen lévő diplomaták és miniszterek nem kommentálták.

Kennedy üzenetét pár órával azután tették közzé, hogy a WHO tagállamai – a pandémiákra való hatékonyabb felkészülés jegyében – elfogadták a nemzetközi járványügyi megállapodást, amit a miniszter egyébként szintén bírált.

Kennedy korábban azt mondta, a koronavírus a kínai Vuhan városában található, a kínai kormány által használt laboratóriumból szabadult ki 2019 decemberében. Azzal vádolta a WHO-t, hogy direkt tartott vissza ezzel kapcsolatban információkat, „Kínával közösen azon dolgozva, hogy elhitessék, a vírus denevérekről vagy tobzoskákról került át” emberekre.

Tedrosz többször leszögezte, hogy „minden lehetőséget vizsgálnak”, de nincs semmire kellő bizonyítékuk, most pedig leszögezte: „A járványnak vége, de továbbra sem tudjuk, hogyan kezdődött.”

Az ülésen Liu közölte: Kína a kérdésben mindig is „együttműködő volt”, és minden, az ázsiai ország „besározására” irányuló kísérlet eredménytelen maradt. (MTI)