Kocsis Máté szerint újabb ukrán kémeket azonosítottak

POLITIKA

Újabb ukrán kémeket azonosítottak a nemzetbiztonsági szolgálatok, közölte Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülése után. Az egyikük Tseber Roland, akit az ukrán hírszerző szolgálat illegális tisztjeként azonosítottak. A másik pedig Holló István, aki ellen kémkedés gyanújával nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Tseber Roland hosszú ideje aktívan épít kapcsolatot a hazai ellenzék tagjaival Kocsis szerint, és már több vezető politikussal és parlamenti párt vezető tisztségviselőjével is találkozott. Tseber korábban ukrán-magyar kettős állampolgár volt, azonban 2017-ben lemondott a magyar állampolgárságáról. Kocsis szerint „Ukrajnában szép politikai karriert futott be”, egyebek mellett a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője. Tsebert évek óta megfigyelik a magyar nemzetbiztonsági szervek. A kormánymédiában már pár napja pörög Tseber neve, mint Magyar Péter ukrán kapcsolata, aki megszervezte a Tisza párt elnökének ukrajnai látogatását. Magyar ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az ukrajnai utat saját maguknak szervezték, és magyarok adományait vitték az oroszok által lebombázott gyerekkórházhoz. Azt elismerte Magyar, hogy valóban találkoztak Tseberrel, de korábban így tett Magyar Levente külügyminiszter-helyettes is. Ehhez egy fotót is csatolt, melyen Tseber együtt látható Magyar Leventével.

Kocsis erről a találkozóról annyit mondott, hogy Tseber egy „korábbi ellenzéki képviselő közreműködésével” találkozót kért Szijjártó Pétertől, de a miniszter Magyar Leventét küldte maga helyett. „Az esetet követően a magyar elhárítás értesítette a kormányt Tseber hátteréről, így további találkozókra már nem került sor.” Kocsis azt is elmondta, hogy Tseber találkozót szervezett a hazai katonai vezetés korábbi magas rangú vezetőjével, fegyvergyártásban érintett szereplők és külföldi befektetők között. Mindezek miatt tavaly ősszel Tseber Rolandot kitiltották Magyarországról, közölte Kocsis.

Magyar Péter vélhetően számított erre a bejelentésre, mert hétfőn azt mondta: „el a kezekkel Ruszin-Szendi Romulusztól, el a kezekkel a tiszásoktól. Mi nagyon békések vagyunk, de nagyon határozottak. Van egy szint, amiből nem fogunk engedni. És ha olyat tesznek, amit esetleg terveznek, akkor ott leszünk.” Ráadásul Kocsis a másik ukrán ügynöknek nevezett személyt is összefüggésbe hozta korábbi honvédelmi vezetővel.

Holló István ukrán állampolgár is hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van Kocsis tájékoztatása szerint. Ő magyarországi tevékenysége során az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott. Kapcsolatrendszerében számos ukrán titkosszolgálati, illetve hazai honvédségi és energetikai szektorban releváns személyt azonosítottak. Tevékenysége során közvetlenül tartott kapcsolatot a honvédelmi terület egykori magas rangú vezetőjével, akivel a magyarországi hadiiparral, valamint a Magyar Honvédség hadi készleteivel kapcsolatban folytatott egyeztetéseket. Mindezt szoros összefüggésben tette az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel. Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy Holló kapcsolati rendszerében számos, a magyar politikai életben aktív szereplő megtalálható. Hollót május 9-én letartóztatták, és kémkedés gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást ellene.

(MTI)