Budapesten rendezik a Türk Államok Szervezetének informális találkozóját, ennek apropóján érkezett Magyarországra fogadta Ilham Aliyev, az Azerbajdzsáni Köztársaság elnöke. Orbán Viktor a Miniszterelnökség épületében fogadta Aliyevet, akivel két megbeszélést is folytatott. Az elsőt szűkebb körben, Szijjártó Péter magyar és Jeyhun Bayramov azeri külügyminiszerrel kiegészülve tartották meg. A második már egy nagyobb megbeszélés volt. Az azeri állami hírügynökség képei szerint ezen magyar részről részt vett mások mellett Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója is. A találkozók után közös sajtótájékoztatót Orbán és Aliyev.
A türk országok nélkül Magyarországon nem lenne biztonságban az energiaellátás, jelentette ki Orbán az MTI tudósítása szerint. „Türk barátaink nélkül Magyarországon nem lenne lehetséges a rezsicsökkentés" – fogalmazott, hozzátéve: a türk országok nélkül a családok kétszer-háromszor magasabb árat fizetnének az energiáért, mint most. A miniszterelnök azt is elmondta: az elmúlt évtizedekben Magyarországnak bármilyen nehézsége volt – legyen az külpolitikai, pénzügyi vagy energetikai természetű –, Azerbajdzsánra mindig lehetett számítani.
Az azeri elnök szerint Magyarország egyike azon maroknyi országnak, amely független külpolitikát követ. Hozzátette: Orbán Viktor mindig fenntartotta országa nemzeti érdekeit.
Szijjártó Péter is kiadott egy közleményt, ő szintén arról beszélt, hogy a magyar energiaellátásban kiemelt szerepe van Azerbajdzsánnak. „Magyarország földgázellátása ma már szinte teljes egészében Törökországon keresztül valósul meg. A nagy magyar energiavállalatok tulajdonrészt szereztek az azerbajdzsáni kőolaj- és földgázmezőkben, ezáltal minden évben több millió köbméternyi földgázzal és több százezer hordónyi kőolajjal jelennek meg a nemzetközi energiapiacokon, ami teljesen új dimenziót jelent”. A külügyminiszter azt is elmondta, hogy „Kazahsztánban a Mol kőolaj- és földgázmezőjén a fúrások sikerre vezettek, így megkezdődött a kitermelés.”