Pszichés kínzás, propaganda, pontrendszer – egy ausztrál férfi elmondta, milyen egy kínai börtönben külföldiként

Az ausztrál Matthew Radalj-t öt évig tartották fogva Kínában, egy olyan létesítményben, amit kifejezetten a nemzetközi foglyok számára tartanak fenn. A pekingi 2-es számú börtönben Radalj elmondása szerint egy tucat másik emberrel osztozott egy koszos cellán, ahol a rossz higiéniai körülmények és az alvásmegvonás mellett, fogvatartói rendszeresen ételmegvonással, kényszermunkával és pszichológiai kínzással is büntették őt és társait.

Radalj szabadulása óta a börtönben ragadt társainak próbál segíteni, nemrég pedig úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza tapasztalatait. A BBC több egykori fogoly segítségével is megerősítette Radalj vallomását, akik ugyanakkor voltak börtönben, mint ő.

„Nagyon rossz állapotban voltam, amikor megérkeztem. Az első rendőrőrsön, ahova bevittek, két napig tartottak fogva, ami alatt folyamatosan vertek. Nem aludtam, nem ettem, nem ittam 48 órán keresztül, majd rákényszerítettek, hogy írjak alá egy nagy halom dokumentumot”

– mondta Radalj a 2020 januárjában kezdődő fogságról. A korábbi pekingi lakos azt állítja, hogy ártatlanul ítélték el, miután összetűzésbe keveredett egy elektronikai piacon dolgozó boltossal, mert nem tudtak megegyezni egy telefonkijelző javítási díjáról.

Radalj szerint, bár kezdetben ellenkezett, végül mégiscsak aláírt egy hamis vallomást a rablásról, mert azt mondták neki, hogy nincs értelme a tiltakozásának egy olyan rendszerben, ahol majdnem 100 százalékos a büntetőítéletek aránya. Inkább abban reménykedett, hogy ha önként lemond az ártatlansága védelméről, azzal csökkentheti a börtönben töltött időt. A bírósági dokumentumok alapján ez sikerült is, mivel az ilyen esetekben kiszabható 10 év helyett Radaljt végül csak 4 év szabadságvesztésre ítélték.

„Brutális átmeneti szakasz”

Külföldi állampolgárként, Radaljnak a börtönbe kerülve először több hónapot külön fogdában kellett eltöltenie, ahol elmondása szerint „brutális átmeneti szakaszban” volt része.

„Tilos volt zuhanyoznunk vagy megtisztálkodnunk, néha hónapokig. Még a vécét is csak meghatározott időpontokban lehetett csak használni, miközben a felettünk lévő vécékből folyamatosan csöpögött ránk a mocsok.”

A hónapokig tartó átmeneti időszak után a férfit végül átszállították a végleges fogdájába, ahol számos rabbal került egy zsúfolt cellába. Itt a fényeket sohasem kapcsolták le, ezzel is nehezítve az alvásukat. Radalj szerint a legtöbb rab afrikai és pakisztáni származású volt, de találkozott elítéltekkel Afganisztánból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból, Latin-Amerikából, Észak-Koreából és Tajvanról is. Legtöbbjüket drogcsempészet miatt ítélték el.

Pontrendszer és káposztásvíz

Radalj szerint tartózkodásuk alatt a rabokat rendszeresen különféle pszichológiai kínzásoknak vetették alá. Ezek egyike volt a „jó magaviseleti pontrendszer”, ami elméletileg a büntetés csökkentését szolgálta. A rabok havonta maximum 100 jó magaviseleti pontot szerezhettek például a Kommunista Párt irodalmának tanulmányozásáért, gyári munkáért vagy más rabok beárulásáért. Akinek pedig sikerült 4200 pontot összegyűjtenie, annak elméletileg ez csökkenthette a börtönidőt.

Radalj szerint azonban a pontrendszer a valóságban csak pszichológiai kínzásra és manipulációra szolgált. Mint elmondta, az őrök szándékosan megvárták, míg egy rab majdnem elérte ezt a célt, hogy aztán valamilyen apró szabályszegés miatt pontokat vonjanak le tőle a kritikus időpontban. Így volt, aki azért nem tudta összegyűjteni a pontokat, mert állítólag túl közel állt az ablakhoz vagy helytelenül akasztotta fel a zoknijait az ágyra. Olyan is akadt, akivel közölték, hogy hiába gyűjtögeti több mint három éve a „jó magaviseleti pontokat”, mégse szabadulhat hamarabb, mert helytelenül sétált a folyosón.

Több egykori rab elmondása alapján már maga az étkezés is kihívás volt, ugyanis a pekingi 2-es számú börtönben a menü főként káposztából állt, amit koszos vízben főztek, néha répával, szerencsés esetben kevés hússal. Ezen kívül egyedül mantout, azaz északi kínai kenyeret kaptak enni, ami miatt a legtöbb rab előbb vagy utóbb alultáplált lett.

A raboknak emellett lehetőségük volt kis mennyiségű élelmet, szappant vagy fogkrémet vásárolni, ha a családjuk pénzt is küldött nekik. De ezt a „kiváltságot” is el lehetett veszteni. Radaljt például 14 hónapra fosztották meg ettől a lehetőségtől, mert megtagadta a börtöngyári munkát, ahol alapvető termékeket kellett összeszerelni vagy propagandafüzeteket készíteni a Kommunista Párt számára. Aki pedig ennél is komolyabb kihágást követett el, az magánzárkába került. Radalj például egy verekedés után 194 napra került egy apró és sötét szobába.

Propagandajelenetek és magánzárka

A magánzárkában a cellákkal ellentétben soha nem égtek a lámpák. A beszámolók szerint a foglyok itt teljes sötétségben töltöttek akár több hónapot is egyhuzamban, egy csupasz, nagyjából 1,2 x 1,8 méteres szobában. Radalj fél évig élt ilyen körülmények között, miközben napi ételadagját is megfelezték, és nem szólhatott senkihez.

„Kezdesz megőrülni, akár akarod, akár nem, és pontosan ez a célja a magánzárkának… Szóval nagyon gyorsan el kell döntened, hogy a cellád tényleg nagyon kicsi, vagy nagyon nagy” – mondta.

Radalj szerint a kínai börtönélet másik jellemzője a hamis „propagandapillanatok” voltak, amiket a kínai média vagy hivatalos látogatók számára rendeztek meg a börtön fenntartói, hogy jobb képet fessenek a rabok körülményeiről. Ilyen volt például amikor egy „számítógépes termet” állítottak fel. „Összegyűjtöttek mindenkit, és azt mondták, hogy lesz saját e-mailcímünk, és küldhetünk e-maileket. Aztán lefilmeztek három nigériai srácot, ahogy a gépeket használják” – mondta Radalj.

A gépeken valójában nem volt internet-hozzáférés, azonban az őrök azt parancsolták, hogy „csak tegyenek úgy”, mintha lenne. Ezután mindent lefilmeztek, majd nem sokkal a felvétel után Radalj szerint a gépeket műanyagba csomagolták, és soha többé nem használták.

De hasonló kirakateszközként működött az a „farm” is, ahol a raboknak zöldségeket kellett termeszteniük, a termést azonban sosem ehették meg. Radalj szerint a farmot egy igazságügyi miniszteri látogatás során mutatták be annak bizonyítására, hogy milyen „impozáns” a börtönélet.

„Paradicsomot, krumplit, káposztát és okrát termesztettünk, majd – a szezon végén – mindent egy nagy gödörbe toltak, és eltemették” – tette hozzá.

A tojás méretű csomag

Radalj fogva tartása alatt Covid-maszkokban vezetett titkos naplót a börtönben, amibe lejegyezte a cellában töltött időszakot. A maszkokat kibontotta, majd észak-koreai rabok segítségével a belső rétegekbe írt apró sorokat. Miután híre ment a börtönben, hogy az ausztrál megpróbálja kijuttatni a jegyzeteit, sokan ráhagyták a családjuk elérhetőségét.

Ugyanis a rabok közül sokan semmilyen módon nem tudtak kapcsolatba lépni családjukkal. Egyesek például azért nem tudtak telefonálni, mert nem volt pénz a számlájukon, míg másoknál az volt a gond, hogy a nagykövetségük nem regisztrált családi telefonszámokat a börtön telefonrendszeréhez. Bentről pedig csak az engedélyezett számokat lehetett hívni.

„Hatvan vagy hetven ember reménykedett benne, hogy kapcsolatba tudok lépni a szeretteikkel, miután kijutok, hogy elmondjam, mi történik velük” – mondta Radalj.

Szabadulása előtt nem sokkal, Radalj a lehető legapróbb darabokra vágta a Covid-maszkokat, majd ragasztószalaggal tojásméretű csomaggá formázta, amit megpróbált úgy lenyelni, hogy a biztonsági kamerák ne lássák. A kísérlet azonban nem sikerült. Az őrök meglátták a kamerán, mi történik, és kérdezgetni kezdték: „Miért öklendezik? Mi a baj?”

Bár végül nem bukott le, a lenyelős tervvel felhagyott, és új megoldás után nézett. Amikor 2024 októberében kiengedték, Radalj visszakapta régi ruháit, amiket öt évvel korábban szaggattak le róla, amikor letartóztatták. Mivel az anyag megsérült, és a kabát bélésében keletkezett egy szakadás, a férfi ide rejtette a jegyzeteket, mielőtt az őr megláthatta volna.

„Azt mondták: ’Takarodj innen!’ És csak akkor, amikor már a repülőn voltam, és a biztonsági öv jelzés kialudt, nyúltam bele a kabátomba, hogy megnézzem.” A jegyzetek még mindig ott voltak.

Szabadulás

Radalj hazatérése után még mindig dühös a történtek miatt, és hosszú út áll előtte, hogy teljesen felépüljön. „A szabadsággal hatalmas hálaérzet jár” – mondta a férfi, aki azóta feleségül vette korábbi barátnőjét, és kézműves vállalkozásba kezdett. „Mélyebb megbecsülést érzel az élet legalapvetőbb dolgai iránt. De emellett nagy felelősséget is érzek azokkal szemben, akiket a börtönben hagytam hátra.”

Radalj azóta kapcsolatba lépett volt rabtársaival, ideje jelentős részét pedig azzal töltötte, hogy elérje a családtagjaikat. Emellett több nagykövetségen aktívan lobbizott, hogy nagyobb figyelmet kapjon az ügy.

„Egyesek közel egy évtizede nem beszéltek már az otthoniakkal. És az, hogy segítek rajtuk, nekem is segít visszazökkenni a régi életembe” – mondta.

Az üggyel kapcsolatban a kínai kormány nem válaszolt a BBC megkeresésére.