A Kúrián torpedózta volna meg a jogerős ítéletet Pál Norbert kormánybiztos, ami tisztességes eljárást biztosítana a Kárpátaljáról menekült családoknak, de a próbálkozása megbukott, írja közleményében a Helsinki Bizottság.
Tavaly több magyar ajkú kárpátaljai menekült is beperelte a háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztost, Pál Norbertet, mert megtagadta tőlük, hogy 2024. augusztus 21. után is támogatott lakhatásuk legyen.
Akkor módosult a vonatkozó rendelet úgy, hogy csak azok kaphatnak támogatást, akik „az Ukrajna katonai műveletekkel közvetlenül érintett közigazgatási egységeit” érintő területről érkeztek. A szigorítás után 3-4 ezer ember lakhatása vált bizonytalanná, az érintettek többsége magyar ajkú gyerek. Az utcára tett családok közül sokan visszatértek Ukrajnába.
A Fővárosi Törvényszék három perben összesen 94 kárpátaljai menekült esetében semmisítette meg a kormánybiztos döntéseit, és új eljárás lefolytatására kötelezte őt. Ahogy azt a Helsinki közleménye írja, ezek jogerős ítéletek voltak, de Pál felülvizsgálati eljárás keretében megtámadta őket. Érvelése szerint azért nem lehetne közigazgatási eljárásnak tekinteni a méltányossági kérelmek elbírálását, mert a kormánybiztos nem közigazgatás szerv, tehát az általa hozott döntések sem közigazgatási döntések, így nem kell szabályos, indoklással ellátott határozatokat hoznia, amiket ezért a bíróságon sem lehet megtámadni.
Csakhogy a Kúria Sperka Kálmán vezette tanácsa ezt az érvelést elutasította. Mivel a kormánybiztosnak jogszabályok – elsősorban éppen maga a szálláshely-támogatásokról szóló kormányrendelet – által meghatározott feladat- és hatásköre van a kérdésben, ezért nem vonhatja ki magát a szabályok alól.
A Kúria szerint a kormánybiztosnak alakilag szabályos, egyedi tényállást, jogszabályi hivatkozást és indoklást tartalmazó határozatokat kell hoznia. Ez azt jelenti, hogy a leírt ítélet átvétele után 30 napja van Pálnak, hogy
elvégezze a feladatát, egyedileg kivizsgálja a kérelmezők szociális helyzetét, lehetőségeit, és ezek után méltányosan döntsön arról, hogy részesülhetnek-e állami lakhatási támogatásban.
„Bár szerintem az eddig kialakult joggyakorlat alapján amúgy is támadhatatlan volt a törvényszék ítélete, a Kúria példásan gyorsan és dicséretes szakszerűséggel utasította el a kormány kérelmét és erősítette meg a saját gyakorlatát. Ez újra megnyitotta az utat a valóban méltányos eljárások előtt. Sok családnál ez már most is túl késő, vannak, akik kénytelenek voltak visszatérni a háborús Ukrajnába. De maradtak, akiken sokat segítene, kiszámíthatóvá tenné a jövőjüket, ha lakástámogatáshoz juthatnának” – mondta Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje. Az ügyről videót is készítettünk:
A kormányrendelet csak azoknak a menekülteknek biztosítana szállást, akik harcterületről érkeztek.
Egy kormányrendelet értelmében szerdától már nem jár szállás és alapvető ellátás a kárpátaljai menekülteknek. A döntés négy-ötezer, főleg magyar nemzetiségű roma gyereket és anyát érinthet. Akinek nincs hova hazamennie, arra hajléktalanság várhat.