Lemondott szerdán a japán agrárminiszter. Ez önmagában kit érdekel, kérdezhetnéd, drága olvasóm, aki Eto Taku nevét mindeddig nem is hallottad.
De nem akármibe bukott bele. A miniszter három nappal azután nyújtotta be a lemondását – amit Isiba Sigeru miniszterelnök azonnal elfogadott –, hogy sikerült tátott szájjal rohannia a rizserdőbe.
Ugyanis miközben a Japánban alapvető élelmiszernek számító rizs drasztikusan, csaknem duplájára drágult egy év alatt a gyenge termés miatt, Eto Taku egy vasárnapi nyilvános rendezvényen meglehetősen formabontóan reagált erre a tényre. Azt mondta:
„soha nem vásároltam rizst, mert a támogatóim annyit adnak, hogy gyakorlatilag el tudnám adni”.
Eto hétfőn már próbálta megmagyarázni a dolgot, azt mondta az MTI híre szerint, hogy „túlzásba vitte” a szavait. Ez a suta bocsánatkérés – vagy mi – nem volt elég, távoznia kellett a kormányból. A döntését megelőzően a legnagyobb ellenzéki párt, a Japán Alkotmányos Demokratikus Párt főtitkára, Ogava Dzsunja „rendkívül helytelennek” és tűrhetetlennek minősítette Eto szavait.