A látogatókra omlottak egy 650 éves torony tetőcserepei Kínában

külföld

Több száz cserép zuhant le egy 650 éves torony tetejéről Kína Anhui tartományában. A történelmi épület közvetlen közelében látogatók tartózkodtak mindeközben, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt komolyabb sérülés. A szemtanúk felvételein látható, ahogy a tető egyes részei leomlanak, hajszál híján eltalálva néhány embert. A Fengyang megyei Kulturális és Turisztikai Hivatal közleménye szerint nem sérült meg senki.

Forrás

A Dobtorony – amely állítólag Kína legnagyobb ilyen jellegű építménye – 1375-ben épült a Ming-dinasztia idején, de 1995-ben átfogó újjáépítésen esett át. A jelentések szerint a hatóságok a baleset után eltávolították a bámészkodókat a helyszínről, és lezárták a területet. A vizsgálat a korábbi felújítás tervezésének és kivitelezésének körülményeire is kiterjed – tette hozzá a helyi média által idézett közlemény.

(BBC)