Repülőrajt helyett mélyrepülés: 12,1 százalékkal zuhantak a beruházások az első negyedévben

gazdaság

Bár lassan már az első félév vége felé közeledünk, még mindig van a gazdaságnak olyan területe, amelynek év eleji teljesítményét csak ilyenkor közli a statisztikai hivatal, ez pedig a beruházások. Azok után viszont, hogy összességében a magyar gazdaság, azon belül mondjuk az építőipar sem tudott repülőrajtot venni, ahogy azt Orbánék látni szerették volna, nem meglepő a beruházások gyatra adata sem.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint az első negyedévben 12,1 százalékkal, szezonálisan kiigazítva pedig 11,8 százalékkal esett vissza a volumen. Az előző negyedévhez képest pedig 3,4 százalékos volt a csökkenés mértéke, aminél nagyobb mínuszra tavaly a második negyedévben volt példa, 4,6 százalék.

Forrás

Mindez több dolog miatt is roppant kellemetlen. Egyrészt éves bázison utoljára 2022 harmadik negyedévében tudtak bővülni a beruházások, negyedéves bázison pedig 2023 első negyedévében volt pozitív tartományban a változás mértéke. Másrészt úgy esett tovább a beruházások volumene éves bázison, hogy már 2024 első negyedévében is alacsony volt a bázis, hiszen rekord mértékű, 16,2 százalékos volt a visszaesés mértéke.

A statisztikai hivatal a részletekről egyelőre annyit közölt, hogy a beruházások csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, valamint a szállítás, raktározás járultak hozzá. A visszaesést az ingatlanügyletek, illetve az energiaipar növekvő beruházási aktivitása mérsékelte.

Kapcsolódó cikkek