Varjúhisztirekord: képesek voltak lezárni a Ferenc teret a varjak miatt, a 444 riportere közben túlélt egy varjútámadást
Városisági rekordot ért el a ferencvárosi önkormányzat. A fiókáikat féltő varjak támadásai miatt lezárták a Ferenc teret - jelentette a Telex legbátrabb fronttudósítója. Most van ugyanis az az időszak, amikor a kitollasodott, de még röpképtelen varjúfiókák komoly része elhagyja a fészkét, ideges szülei pedig próbálják védelmezni őket a földön. A pár napos jelenség abszolúte veszélytelen, ugyanakkor valóságos nagyvárosi népszokásokat hoz létre. A minden május közepén beköszöntő Újlipóti Varjúhiszti már úgy hozzátartozik a környék és Budapest folklórjához, mint a Pozsonyi Piknik.
Ferencváros a jelek szerint fel akart zárkózni, sőt nagyravágyó módon meg is akarta előzni rettegésben Újlipótvárost. És a végén tényleg képes volt megugrani a képtelennek tűnő kihívást.
A dolmányos varjú félkilós állat. Fele annyit nyom, mint egy kifejlett tengerimalac és nagyjából annyi veszélyt is jelent az emberre. Kétségtelenül ijesztően hat, amikor rárepül az emberre, de egy karmozdulattal elriasztható, hiszen nem megölni vagy felfalni akar, csak elkergetni a fiókája közeléből. Vagyis egy kis integetés és pár lépés bombabiztosan elhárítja a halálos veszélyt. A varjúrettegés legvalószínűbb oka egyébként a varjak színe. Kutyatulajdonosként legalábbis sokszor megtapasztaltam, hogy a legjámborabb, de fekete kutyáktól valósággal rettegnek az emberek.
Az ideiglenesen egy biztonságos föld alatti bunkerbe átköltöztetett ferencvárosi önkormányzat a Facebookon jelezte egyébként, hogy a gyereknapi bulit már itt, a tervezett helyszínen fogják megtartani, a varjúveszély ugyanis, hogyhogy nem, elhárulni látszik.
De a lecke fel van adva Tóth Józseféknek: mi lép erre a XIII. kerület? Bezárják a Három Tarka Macskát?
A varjak közben Őrsi Gergely kerületében is szépen tollasodnak.
Szerdán délután sétálni indultunk Minó és Csiki tacskóval. A Herman Ottó utcába érve a szokásos látvány fogadott: egy dolmányos varjú hesszelt a járdán. Közelebb mentünk, de nem szállt el szokás szerint. Bár az is szokása, hogy egészen bevárja a kutyákat és heccelésből az utolsó pillanatban kap szárnyra, hogy aztán Minóka egyáltalán ne értse, hogy hová tűnt. Ezért állítottam felvételre a telefont. De a varjú az utolsó pillanatban sem röppent el, így visszahúztam a tacskókat és realizáltam, hogy ez akkor egy fióka.
Ekkor jelentek meg fölöttünk az ordibálva köröző szülei plusz a még otthon lakó nővére, és ekkor vettem észre a tesóját is kicsit távolabb a járdán.
Tettünk egy kört a Vasas-pálya körül, ami közben azon rágódtam, hogy mit is kéne csinálni velük, hogy arra érjünk vissza, hogy az egyik fiókát elütötte egy autó, a tesója szerencsére még ott szerencsétlenkedett a járdán.
Megközelítettük, mire felháborodott szitkozódásözön zúdult rám az égből, majd három irányból három felháborodott varjú repült rám. Tettem pár olyan tántorgó mozdulatot, mint a Devoran községben lakó Catherine Bent vízérkutató radiesztéta az alanti, 1954-es felvételen:
Erre a varjak távoztak. Igen, életben maradtam! De a fióka ott maradt a veszélyes járdán. Tényleg ideje volt akcióba lépni.
Hazarohantunk, letettem a tacskókat és gyorsan visszatértem a helyszínre, ahol először két ismerős kutyagazdával tanakodtunk azon, hogy mit is kéne tenni. Már láttam magam a varjú mostohaapjaként, ahogy csipesszel etetem, miközben a láncra vert Macska őrjöng a sarokban, a tacskók pedig gúzsba kötve, felpeckelt szájjal bámulnak a kanapéról. Közben a csajom is befutott, és teljes megdöbbenésemre arra kezdett utalgatni, hogy igazán felnevelhetném a varjút. Ilyen direkt utalásokat a saját gyerekeink esetében sem tett. Aztán isteni sugallatra felhívtam Orbán Zoltánt, a Magyar Madártani Egyesület szóvivőjét, aki megnyugtatott, hogy tényleg elég kicsit arrébb letenni a megmaradt fiókát, olyan helyre, ahol nincs elütésveszély és a szülei kézbe - csőrbe - tudják venni a dolgot, hiszen a varjak életében ez abszolúte mindennapos esemény.
Úgyhogy elkaptam a kalandvágyó fiókát - a családja megdöbbentő módon nem lincselt meg - és biztonságba helyeztem az óriási Vasas-telek egyik, emberek által nem látogatott, bokros-fás sarkában. Az igazsághoz tartozik, hogy volt három testőröm, akik készen álltak arra, hogy a testükkel védelmezzenek, ha bekövetkezne a Legrosszabb, de a varjúcsalád nem próbálkozott.
Az esti sétán odanéztem fejlámpával, akkor még ott volt a fióka, reggel már nem láttam. Remélem nem egy róka gyomrában végezte, hanem csendben kushadt a bokrok között, míg a szülei meg nem jelennek a reggelijével, vagyis egy Ferencvárosban zsákmányolt emberi füllel.