Az első fokú bíróság a jutalom visszafizetésére kötelezte a paksi főjegyzőt, aki az utolsó hetekben kapott 63 milliót a leváltott fideszes polgármestertől

POLITIKA

A Pécsi Törvényszék első fokú ítélete szerint Blazsek Balázs címzetes paksi főjegyző jogtalanul kapott 36 havi, bruttó 63 millió forintos jutalmat Szabó Péter leköszönő paksi polgármestertől. Szabó tavaly szeptemberben, ciklusának utolsó heteiben mentette fel közös megegyezéssel Blazseket. Döntéséről azonban nem egyeztetett a képviselő-testülettel.

A jutalom miatt az újonnan felálló paksi önkormányzat beperelte Blazseket. Az ügyben pénteken született meg az első fokú ítélet.

Blazsek Balázs

Dezső Lili, a Pécsi Törvényszék sajtótitkára azt mondta a TelePaks-nak, az ítélet szerint a jutalmazás a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénybe és a jó erkölcsbe is beleütközött.

„A felmentés esetén a törvényesen adható juttatás mintegy két és félszeresét kitevő, 3 évnyi alapilletménynek megfelelő összeg kifizetése mindenképpen felveti az erkölcsi aggályt. Köztisztviselő ilyen mértékű jutalmazása a társadalmi közfelfogással nem egyeztethető össze, az a társadalom értékítéletének rosszallását vonja maga után.”

A Pécsi Törvényszék arra kötelezte Blazseket, hogy fizesse vissza a jutalom nettó összegét (42 millió forint) és a késedelmi kamatot is. Az ítélet azonban nem jogerős, a felek a Pécsi Ítélőtáblához fellebbezhetnek ellene.

Kapcsolódó cikkek