Csodát csinált a Kazinbarcika, történelme során először jutott fel az NB I.-be

foci

Az NB II.-ben is bőven jutottak izgalmak az utolsó fordulóra, sőt annak utolsó perceire is, hiszen az egyik feljutó helyért is még ketten versengtek ugyanúgy, ahogy a kiesők kiléte sem volt biztos. Kezdem előbb az utóbbiakkal: a Tatabánya kiesése már korábban eldőlt, mellé pedig a Gyirmót csatlakozott, miután 0:1-re kikapott a szintén kiesőjelölt Ajkától.

A tabella élének sorsáról viszont a legutolsó percek döntöttek. A szezon utolsó mérkőzése előtt a Kisvárda feljutása az NB I.-be már nem volt kérdés, a második helyen álló Kazincbarcika pedig egy ponttal vezetett a Vasas előtt.

A Kazincbarcika játékosainak gólöröme
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

A Kazincbarcika idegenben játszott a Kisvárdával, míg a Vasas hazai pályán játszott a Honvéddal. Nagyon sokáig vezetett a Kazincbarcika Kisvárdán, míg a Vasas-Honvéd döntetlenre állt, a Kisvárda viszont a 85. percben kiegyenlített, vagyis amennyiben a Vasas meg tudta volna nyerni a meccset egyetlen lőtt góllal, akkor az angyalföldiek jutottak volna fel az NB I.-be.

Végül mindkét mérkőzés döntetlenre végződött (Kisvárda-Kazincbarika 1:1, Vasas-Honvéd 2:2), így a Kisvárda mellett történelme során először a Kazincbarcika jut fel az első osztályba, ami már-már csodával határos történet.

A csapat mögött álló KBSC Kft. ugyanis töredék annyi pénzből gazdálkodott a tavalyi évben, mint a legszegényebb NB I.-es csapat, a Nyíregyháza, így a következő szezon legszegényebbje már borsodi csapat lesz. Tavaly a beszámolója szerint mindössze 411,5 millió forint árbevételre tettek szerint, ami mellé 2 milliós egyéb bevételt könyveltek el. Vagyis 413 millió forintos költségvetéssel lépnek a legmagasabb osztályba, miközben a legszűkebb, nyíregyházi kassza is 1,5 milliárd forintos.

A költségek elszámolása után egyébként mindössze 2,4 millió forint tiszta haszon maradt a KBSC Kft.-nél.

Forrás

Az NB I.-ből egyébként a 2,1 milliárdos költségvetéssel bíró Kecskemét, és a 3,5 milliárdból gazdálkodó Fehérvár esett ki.