Tavaly 36 millió turista látogatott a 10 milliós Görögországba

turizmus
Fotó: GIANNIS ALEXOPOULOS/NurPhoto via AFP

Rekordszámú, 36 millió turista látogatott tavaly Görögországba a görög turisztikai szövetség kutatóintézete, az INSETE adatai szerint.

A legtöbb, 5,7 millió turista Németországból érkezett, 13 százalékkal több mint egy évvel korában. A turisztikai szövetség szerint a növekvő tendencia az idén is folytatódni fog. A rangsorban a második helyen a britek álnak 4,7 millió turistával, a harmadikon pedig a bolgárok 3 millióval.

A legnagyobb mértékben az Égei-tenger Leszbosz, Híosz és Számosz szigeteket magában foglaló északi területeinek népszerűsége nőtt a turisták körében: a látogatók száma 40 százalékkal nőtt tavaly az előző évihez képest.

Tavaly a turisták 230 millió vendégéjszakát töltöttek Görögországban és 20 milliárd euró forgalmat generáltak az ország gazdaságának. Az átlagos tartózkodási idő hat éjszaka volt, az átlagos kiadás pedig 523 euró. Az átlagos kiadásokban azonban nagy szóródás volt tapasztalható a különböző régiók között: egy Krétára tett út átlagosan 770 euróba került, míg az ország északnyugati Epirusz régiójába tett utazás 192 euróba.

A turizmus a görög gazdaság egyik legfontosabb pillére. A kapcsolódó gazdasági tevékenységekkel együtt, mint például a beszállítói ágazat vagy a szolgáltatások az ország bruttó hazai termékének mintegy 30 százalékát generálja - írja az MTI.

Tavaly videósorozatot forgattunk a túlturizmusról, és az athéni epizódban elhangzott, hogy a kereseti lehetőségeken túl ez a jelenség számos problémát is hozott: a helyiek kiszorulnak a belső kerületekből az Airbnb-k miatt, a legnépszerűbb környékek kezdik elveszíteni korábbi karakterüket.

Kapcsolódó cikkek