A bíróság szerint sem lehet tartani Hódmezővásárhelyen népszavazást arról, hogy az önkormányzat megvegye-e a szabadkígyósi kastélyt

vidék

Helybenhagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság döntését, ami nem hitelesítette a szabadkígyósi Wenckheim-kastély önkormányzati tulajdonba vételéről benyújtott helyi népszavazási kérdést.

A bíróság közleménye szerint megállapították, hogy az „Ön egyetért-e azzal, hogy a szabadkígyósi Wenckheim-kastély Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonába kerüljön és az erre irányuló szerződéseket a Közgyűlés jóváhagyja?” helyi népszavazásra javasolt kérdés az egyértelműség helyi népszavazási eljárásban alkalmazandó követelményének nem felel meg, így a helyi választási bizottság a kérdés hitelesítését jogszerűen tagadta meg.

A törvényszék szerint sérülne az előreláthatóság kritériuma, a helyi népszavazási kérdés előzetes gazdasági és szakmai ismeretek hiányában nem alkalmas arra, hogy a választópolgárok minden tekintetben átlássák döntésük következményeit, továbbá nem férnek hozzá kellő információhoz, hogy érthessék a kastélytörvény jogszabályhelyein alapuló konkrét folyamatokat.

A közgyűlésnek is egyértelműnek kellene lennie, hogy a jogalkotási kötelezettsége pontosan mire terjed ki, és az milyen módon teljesíthető. A feltenni indítványozott kérdés a választópolgár számára nem egyértelmű, és a közgyűlés esetében sem ad világos iránymutatást a konkrét pontos jogalkotási kötelezettségre, így az nem felel meg az egyértelműség követelményének – áll a közleményben.

Markó Csaba, a Fidesz-KDNP hódmezővásárhelyi frakciójának vezetője a város közgyűlésének március 19-i ülésén jelentette be, hogy népszavazást kezdeményeznek arról, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat átvegye-e a szabadkígyósi Wenckheim-kastély fenntartását, üzemeltetését és fejlesztését. A hódmezővásárhelyieknek kell dönteniük arról, hogy a városnak szüksége van-e a településtől 70 kilométerre egy kastélyra – mondta a politikus.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a népszavazási kezdeményezés miatt arra kérte a tulajdonjog átruházásáról szóló szerződést előkészítő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy a kastély tulajdonba adási folyamatát függessze fel, amíg a kérdésben kialakul a közmegegyezés.

A Békés megyében lévő szabadkígyósi kastélyt 1875 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján építették historizáló, döntően német neoreneszánsz stílusban. A korabeli beszámolók szerint az ország legszebb és legkényelmesebb kastélya volt, amit a kor legmodernebb technikai vívmányaival szereltek fel. A kastélyt a II. világháború után államosították, majd mezőgazdasági és élelmiszeripari szakiskolát helyeztek el benne. Az épület műemléki helyreállítása 2019 és 2022 között történt meg a Nemzeti Kastélyprogram keretében, több mint 3,2 milliárd forint hazai és EU-s forrásból.

A szabadkígyósi Wenckheim-kastély a 2022-es felújítás után
Fotó: szabadkigyosikastely.hu

A Fidesz-KDNP így kommentálta a Szegedi Törvényszék ítéletét:

„Megérkezett a Szegedi Törvényszék végzése a népszavazási kezdeményezésünkre benyújtott kérdésünkről, amely arról szólt, hogy Hódmezővásárhely városának tulajdonába kerüljön-e a szabadkígyósi kastély, vagy sem. A bíróság jóváhagyta a Helyi Választási Bizottság korábbi határozatát, amellyel természetesen nem értünk egyet. Továbbra is kiállunk amellett, hogy egy ilyen fontos kérdésben meg kell kérdezni a vásárhelyieket. Nem mindegy, hogy a vásárhelyiek pénzét Vásárhelyen, vagy tőlünk 70 kilométerre, egy kastély fejlesztésére és üzemeltetésére költjük el. Éppen ezért megvizsgáljuk a további jogi lehetőségeket és minden rendelkezésünkre álló eszközzel tovább küzdünk az igazunkért.

A népszavazás egyetlen esetben válhat okafogyottá. Az előző héten ugyanis a békés vármegyeiek is bejelentkeztek a kastélyért, így Hódmezővásárhely számára az egyetlen járható út most az, ha visszavonja a kastélyszerzésre irányuló igényét és átadja a lehetőséget azoknak, akiket az jogosan megillet és ahol a kastély a legjobb kezekben lesz.”

Tavaly októberben Hódmezővásárhely bejelentette, hogy a közgyűlés úgy döntött, „megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el”, mert a „polgármester szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a közvagyon ne kerüljön magánkézbe”. Márki-Zay Péter akkor arra biztatta az összes önkormányzatot, hogy a nemzeti kincsek megmentése érdekében gondoskodjanak arról, hogy az „örökbefogadásra” ítélt kastélyok ne kerüljenek magánkézbe. Közben Szabadkígyós is bejelentkezett a kastélyért, de a pályázaton idén februárban Hódmezővásárhely nyert.

A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly augusztus végén tette közzé azoknak a kastélyoknak a listáját, amiket bizonyos feltételek mellett magánkézbe adnának, a szabadkígyósin kívül többek között a dégi Festetics-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a sümegi Püspöki Palota és a tatai Esterházy-kastély is a listára került. Az értékesítésre kiírt kastélyok felújítására 24 milliárd forint uniós forrást használt fel a kormány. (MTI, Promenád24)

Kapcsolódó cikkek