Tizennyolc sérültje van a múlt pénteki, hamburgi késes támadásnak, de akár több is lehetett volna, ha két járókelő nem fékezi meg az elkövetőt. Mint az később kiderült, a 39 éves német nőt a késelés előtti napon engedték el egy pszichiátriai intézetből, és ő követte el a vérengzést a hamburgi főpályaudvaron.
Bár a rendőrök is hamar a helyszínre értek, előtte már ketten a pályaudvaron lévők közül ártalmatlanították a nőt. Egyikük, Muhammad al Muhammad nyilatkozott is a Spiegelnek. A 19 éves szír menekült 2022-ben érkezett Hamburgba Aleppo külvárosából, és péntek este éppen hazafelé tartva várakozott a pályaudvaron, amikor észrevette a később Lydia S. néven azonosított nőt a késsel.
Bár mindenki rohanni kezdett a másik irányba, Al Muhammad úgy döntött, megpróbálja semlegesíteni. Ahogy a nő felé futott, látta, hogy egy másik férfi (róla később kiderült, hogy csecsen) térden rúgja a nőt, aki elesett.
„Megfogtam, és a kezét a hátizsákjához szorítottam, hogy ne tudjon felállni” - mondta Al Muhammad a Spiegelnek. Bár nem beszél jól németül, többször is elmondta neki: „Ha felállsz, megütlek!” A nő kése a síneken hevert. „A nő nem sikoltozott, nem tanúsított ellenállást”.
Körülbelül két perc múlva megérkezett a rendőrség, a nőt letartóztatták, Al Muhammadot pedig a peronon parkoló ICE-vonatban kihallgatták, majd egy rendőrautóban az állomásra vitték.
A rendőrök megköszönték és meghívtak egy cappuccinóra. Ez nagyon boldoggá tett
– mondta Al Muhammad.
(via Der Spiegel)