„Ön szerint normális az, hogy egy rendőr ellen azért indul eljárás, mert kiáll a rendőrség függetlensége mellett?”
– kérdezte az azonnali kérdések órájában a parlamentben a Mi Hazánk képviselője, Novák Előd a Belügyminisztérium államtitkárától, Rétvári Bencétől, ahogy azt is, hogy hajlandó-e bocsánatot kérni attól Laponyi Zsolttól. Novák arra is választ várt, miért indítottak az ügy miatt fegyelmi eljárást Laponyi ellen, és miért nem inkább Rétvári ellen történt ez meg.
Az őrmester a Facebookon kérte Rétvárit, hogy ne használja politikai reklámhoz a róla korábban készült rendőrségi fotót. Rétvári az ügyben eddig nem szólalt meg, miközben Laponyi Zsolt összes nyilvános és szakmai szereplését letiltották, kivették a seriff-programból, áthelyezték, és fegyelmi eljárás is indult ellene.
Rétvári először csak annyit mondott, hogy „rendőrségi ügyekben a rendőrség kommunikál”, így az ő válaszuk az irányadó. (A rendőrség válasza csak annyi volt, hogy a BRFK „a fegyelmi eljárásokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően folytatja – és nem a nyilvánosság előtt”.)
Novák erre emelt hangnemben azt mondta, hogy „ha ezt válasznak tekinti, akkor azt gondolom, hogy szégyellje el magát”. „Álljon a sarkára, legyen férfi, és ismerje be, hogy nem cselekedett helyesen! Akkor sem, amikor kitette a megkérdezése nélkül, akkor sem, amikor bosszúból fegyelmi eljárást indítanak ellene” – mondta Novák Rétvárinak, aki szerinte „az egész ország nyilvánossága előtt válasszal tartozik a magyar embereknek, és különösen a rendvédelmi dolgozóknak”.
Rétvári a viszonválaszában sem kért bocsánatot, és nem beszélt arról sem, van-e személyi felelőssége abban, hogy kikerült a Facebook-oldalára Laponyi képe, ahogy arról se, miért indulhatott fegyelmi eljárás a rendőr ellen. Helyette azzal vágott vissza, hogy Novák ellentmondásokba keveredik, amikor a rendőrségről beszél, mivel egyszerre próbálja védeni a rendőrséget, de közben támadja is. Itt bizonyítékként felhozta a Mi Hazánkhoz kötődő Bűnvadászok nevű, magánlaksértők ellen fellépő csoportot, akik szerinte „támadják a rendőrség munkáját”. Rétvári azzal zárta, hogy Novák úgy beszél személyiségi jogokról, hogy közben „ismer pár embert a kuruc.info szerkesztőségéből”, ahol nem tartják be a személyiségi jogokat.
A Telex arról is beszámolt, hogy száz beteg gyerek kapott gyereknapi ajándékcsomagot Laponyi Zsolttól. (Telex)
„Értse meg a tisztelt Államtitkár Úr is azt, hogy nem kívánok hozzájárulni pártjának tartalmaihoz oly módon, hogy arcommal weboldalukat, ezzel pedig az általuk leírt híreket és egyéb tartalmaikat népszerűsítsék.”
Egy új szabályra hivatkozva Laponyi Zsolt őrmestert visszahelyezik az eredeti szolgálati helyére, a III. kerületbe.
Rendőrségi toborzáshoz készült a fotó, amire Rétvári Bence ráírta hogy KDNP, és kiposztolta. A rajta szereplő rendőr ezt szóvá tette, amiért megbüntették.