9,7 milliárdos osztalékot vettek ki Pintér Sándor egykori, állami megbízásokban bővelkedő őrző-védő cégéből

üzlet

Képtelen hibázni az állami megbízásokban bővelkedő cég, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., amelyben egykor a belügyminiszter, Pintér Sándor is érdekelt volt, ma viszont egykori bizalmasai, üzlettársai felelnek működésért. A most leadott éves beszámoló szerint 2024-ben 12 százalékkal, vagyis bőven az inflációt meghaladó mértékben növelte a cég az árbevételét, 32,2 milliárd forintot könyvelhettek el, aminek a zöme biztonsági szolgáltatásból származott.

Pintér Sándor
Fotó: Németh Dániel/444

Ezzel párhuzamosan a kiadások is emelkedtek, anyag jellegűekre 26,7 milliárdot költöttek, az alkalmazottakkal összefüggésben 2,6 milliárdot számoltak el. Utóbbi növekedése mögött jelentős béremelés állhat, hiszen úgy nőtt a bérköltség, hogy egyébként 32 főtől megváltak, így 257-en álltak a cég alkalmazásában. Ennek ellenére az országos átlaghoz közeli a jellemző átlagos bér a cégnél, tavaly bruttó 685 ezer forint volt az egy évvel korábbi 521 ezer után.

Végeredményben a növekvő bevételek ellenére rosszabb évet zártak, mint egy évvel korábban, noha így sem kell panaszkodniuk a tulajdonosoknak, a tiszta nyereség 7,1 milliárd forint volt 2024-ben. Egy évvel korábban ugyanakkor a 10 milliárdot is meghaladta a profit.

A tavalyi nyereséget teljes egészében kivették osztalék formájában, sőt az előző évek gazdálkodásából felhalmozott tartalékot is megcsapolták 2,6 milliárd forinttal. Így összességében 9,7 milliárd forintot vettek ki a zrt.-ből.

A legutóbbi három évet tekintve összesen közel 35 milliárd forintot tett ki az osztalék.

A cég hivatalosan a Prostasia Zrt. tulajdonában van, ami Tölgyesi Vilmos és Szabó Péter nevén van, utóbbi ma is Pintér bizalmasának számít. Szabó volt rendőr dandártábornok, a belső elhárítás korábbi vezetője, a 2000-es évek elejéig a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál töltött be vezető pozíciót. Innen menesztették, mert eljárás indult ellene halált okozó ittas vezetés bűntette miatt.