Ahogy arról mi is írtunk, egy hétfőn benyújtott módosító szerint akár az idén felajánlott 1 százalékos adományokat is elvenné a Fidesz a Szuverenitásvédelmi Hivatal által feketelistára tett szervezetektől, ezeket az 1 százalékokat pedig a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért kapná meg.
A Telex most azt írja, hogy ennek az alapítványnak a bejegyzési eljárását ugyanaz az ügyvédi iroda képviselte, amelyik a Szuverenitásvédelmi Hivatal jogi képviseletét is ellátta.
Az alapítványt idén januárban hozta létre a kormány, hogy oda szervezze ki az eredetileg a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által ellátott feladatot: nekik kell elbírálni a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatására vonatkozó egyedi méltányossági kérelmeket. A civil szervezetek nyilvántartásában elérhető végzés szerint az alapítvány bejegyzési eljárásánál a magyar államot Buczkó Péter irodája, a Buczkó Ügyvédi Iroda képviselte.
És szintén a Buczkó Ügyvédi Iroda látta el a Lánczi Tamás által vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal jogi képviseletét is, a Magyar Hang cikke szerint bruttó 9 millió forintért.
Ahogy a Telex is írja, a Buczkó Ügyvédi Iroda a 2010-es kormányváltás óta rendszeres szereplője az állami, kormányzati, illetve a közpénzeket érintő szerződéseknek: nemcsak a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja, hanem a Miniszterelnöki Kabinetiroda, valamint több minisztérium is megbízta őket, de ezt az ügyvédi irodát alkalmazta a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is.