Egy év alatt három és félszeresére növelte bevételét az Orbán Ráhel vezette Tiborcz-cég

üzlet

A miniszterelnök lányát, Orbán Ráhelt a BDPST Koncept Kft. ügyvezetői posztjára a cég 2021. áprilisi alapítása után szűk két hónappal később nevezte ki a férje, a milliárdos Tiborcz István. Az ügyvezető munkája úgy tűnik, három évvel később, 2024-ben hozta meg igazán a gyümölcsét, az éves beszámoló szerint ugyanis tavaly már elkezdett beindulni, felfutni, egyre több pénzhez hozzájutni a kft.

Fotó: Németh Dániel/444

Előző évhez képest ugyanis sikerült 3,5-szeresére növelni a cég árbevételét, 236 millió forint után 863 millió forintot könyveltek el, túl sok részlet azonban ezzel a növekedéssel kapcsolatban nem derül ki a kiegészítő mellékletből sem. Csak annyit árultak el, hogy a bevétel a cég alaptevékenységéből származott, ami 2025. január elsejétől már az üzletviteli, egyéb üzletvezetési tanácsadás. A gyakorlatban egyébként elsősorban márkastratégiák kidolgozásával és médiakommunikációs szolgáltatásokkal foglalkozik a BDPST Koncept a cégbirodalomba tartozó szállodák részére.

Az árbevétel mellé sikerült még bő 88 millió forintot is elkönyvelni egyéb bevételként, ami szinte teljes egészében az anyavállalat (vagyis a BDPST Hotel Management) részéről elengedett kölcsön és kamata.

A bevételek növekedésével párhuzamosan a kiadások is nagyot nőttek: az anyagjellegűek 81 millióról 533 millióra, a személyi jellegűek pedig 142 millióról 370 millióra. Utóbbira elsősorban a dolgozói létszám bővítése a magyarázat, az előző évi 13 fő után tavaly már 25-en voltak átlagosan a cég alkalmazásában.

A cégnél egyébként bruttó 953 ezer forint volt tavaly az átlagos havi bér az előző évi 765 ezer forint után. Ez 24 százalékos átlagos emelést jelent.

Végeredményben a korábbi 3,3 millió után 11,6 millió tiszta profittal zárta a cég 2024-et, amit bent hagytak a cégben, nem fizettek ki osztalékot.

Említésre méltó még, hogy az anyavállalat, vagyis a BDPST Hotel Management Kft. a jelek szerint folyamatosan hitelezi a BPDST Konceptet. A beszámoló szerint ugyanis 43-ról 147 millióra nőtt a hosszú lejáratú kötelezettségek állománya, ami az anyavállalattól érkezett kölcsön. Ez azonban csak az év végi állomány, a kiegészítő melléklet szerint tavaly ugyanis 244 millió forint értékben érkezett kölcsön a BDPST Hotel Managementtől.