A K-Monitor korrupciókutató szerdán arról számolt be honlapján, hogy Orbán Viktor hiányosan töltötte ki vagyonbevallását. A miniszterelnök nem tüntette fel ugyanis a hivatalos beadványban, hogy ő gyakorolja a felcsúti Puskás Akadémia – egész pontosan a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) – alapítói jogait.
Orbán 2004-ben alapította az alapítványt, ami aztán később a felcsúti akadémia alapját adta.
Az ügyben a civil szervezet május 12-én az országgyűlés mentelmi bizottságához fordult, de Hargitai János elnök elutasította a civil szervezet vagyonnyilatkozati eljárásra vonatkozó kezdeményezését.
A K-Monitor ugyanitt idézi az Ogytv.–t, miszerint a nyilatkozatot adó köteles megjelölni többek közt minden gazdálkodó szervezetben vagy jogi személyben és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetben vállalt tagsága(i)t.
Hogy mennyire fennáll ez a kötelezettség, azt a K-Monitor nyolc fideszes képviselő vagyonnyilatkozatával is alátámasztja, amelyekben az illetők beszámolnak különböző alapítványoknál betöltött alapítói tisztségeikről.
Az észrevételnek legalább két különleges aktualitása is van.
Elsőként talán az, hogy Orbán Viktor és pártja épp egy olyan törvény elfogadására készül, ami kiterjesztené a vagyonnyilatkozati kötelezettség alá tartozó tisztviselők körét – leginkább azoknak a civil szervezeteknek és sajtótermékeknek a tisztségviselőire, akikről a Szuverenitásvédelmi Hivatal megállapítja, hogy valami okból veszélyt jelentenek az „ország szuverenitására”. A jelek szerint a miniszterelnök maga sem felel meg ezeknek a kiterjesztett elvárásoknak.
Másfelől mindenképp furcsa, hogy pont azt a tisztséget felejti ki Orbán Viktor a vagyonnyilatkozatáról, amire egyébként évtizedek óta, különböző sporttémában készülő interjúk során, büszkén hivatkozik.
A miniszterelnök kormányzása alatt az akadémiából – és főleg az odairányított sok milliárd közpénzből – profi, majd élvonalbeli csapat is kinőtt, amely már a bajnoki címért van versenyben. A Puskás Akadémia múlt héten kevéssel maradt le az első helyről. Orbán Viktor, mint általában, ezúttal is a helyszínen szurkolta végig a csapat utolsó bajnokiját.
A FUNA pénzügyeivel itt foglalkoztunk részletesen. Az akadémia és a futballklub együttesen 2011 óta 143 milliárd forint közpénz-támogatáshoz jutott. Az akadémia éves átlagos bevétele évek óta 8-9 milliárd forint körül mozog, aminek döntő része szintén közpénzből tevődik össze. (K-Monitor)