Wladár Sándor további négy évig marad a Magyar Úszó Szövetség elnöke

sport

Szerdán ellenjelölt nélkül, egyhangú szavazással újabb négy évre Wladár Sándort választották a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökének, írja az MTI.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség és a 17. rövidpályás világbajnokság szervezõbizottság elnöke a vb budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján 2024. december 9-én.
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A MÚSZ honlapjának beszámolója szerint a helyettesei sem változtak: Becsky András általános, Selmeci Attila pedig szakmai alelnökként segíti a munkáját. Az elnökségbe első alkalommal egy paraúszó is bekerült a paralimpiai bajnok Illés Fanni személyében. Rajta kívül a sportág egykori nagyjait és a kiemelten sikeres klubok vezetőit választották meg nagy többségben: Bencsik Gábort, Gyepes Ádámot, Kalaus Valtert, Markovits Lászlót, Molnár Mihályt, Nyíri Zoltánt, Risztov Évát, Szentpáli Gábort, Szita Károlyt, Török Enikőt és Verrasztó Zoltánt.

A szövetséget 2017 óta irányító és másodjára újraválasztott Wladár az elmúlt ötéves ciklus legnagyobb eredményének azt nevezte, hogy a koronavírus-járvány alatt és az energiaár-krízis közepette életben maradt a magyar úszósport. „Feledhetetlen volt a belgrádi Európa-bajnokság, amin első ízben sikerült elnyerni a legeredményesebb csapatnak járó Team Trophyt. Ezt követően az olimpián minden idők ötödik legjobb szereplését produkálta a csapat, három egyéni olimpiai bajnokunk lett – ennél több csak az amerikaiaknak és az ausztráloknak, és nekik is csupán négy-négy" – idézte fel a legszebb eredményeket a 61 éves, korábbi olimpiai bajnok úszó. Szerint az is nagy eredmény, hogy országszerte már 42 uszodában és 236 településen van úszásoktatás.

Az előző ciklus nem volt konfliktusmentes, Wladár a párizsi olimpia előtt beszólt Milák Kristófnak, hogy tartozik az országnak, ezért komolyan edzésbe kellene állnia. Utólag elnézést kért, de emellett Hosszú Katinkával is volt összetűzése.

Kapcsolódó cikkek