A Glamour magazin „Hitből iskola, álomból valóság, ez Seszták útja a Thália Tanodáig” címmel közölt interjút Seszták Szidónia színész-tanárral, ebben azonban egy szó nem volt az intézményben tapasztalt súlyos visszaélésekről – írja a hvg.hu.
Az ügy kapcsán nyílt levelet írt a Facebookon Hunyadi Emőke, aki az egyik áldozata volt az abúzusnak. „Nemrég a Glamour+ megjelentetett egy cikket Seszták Szidóniáról és a Thália Tanodáról a 15. születésnapjának apropóján. Az interjúban ugyanakkor elfelejtettek kitérni arra, hogy a tanodában tanult több tucat diák most már három éve folyamatosan arról számol be különböző platformokon, hogy Seszták és más tanárok tudtával Gyöngyösi Tamás, egy tanár éveken át szexuálisan, fizikailag és verbálisan bántalmazta a fiatalokat/gyerekeket” – írta Hunyadi, ahogy azt is, hogy „jelenleg Gyöngyösivel szemben kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény és személyiségi jogsértés megállapításáért, Sesztákkal szemben pedig az intézményvezetői asszisztálásért vannak folyamatban büntető és polgári peres eljárások”.
A magazin a Facebookon reagált, Maróy Krisztina főszerkesztő azt írta, felelősséget vállal a hibáért. „Tanulunk belőle. Újra górcső alá vesszük a tartalmi ellenőrzési folyamatainkat annak érdekében, hogy valóban minden cikkünk gondos előkészítést és megfelelő háttérellenőrzést követően jelenjen csak meg. (...) Bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket ez a cikk fájdalmasan érintett, és minden olvasónktól, akik hisznek abban, hogy a média felelősséggel tartozik a valóság pontos és érzékeny bemutatásáért” – írta.