Pintér Sándort kérdezik a használhatatlan védőnői programról

Egészségügy

Írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándorhoz a héten megjelent cikkünk nyomán Szabó Tímea. A Párbeszéd országgyűlési képviselője az után fordult az egészségügyért is felelős belügyminiszterhez, hogy a 444 megírta: egy olyan program használatát tették kötelezővé a területi védőnőknek, ami jelenlegi formájában inkább megnehezíti, nem pedig megkönnyíti a munkát. A program alapvető hiányosságai a gyerekek egészségét is kockáztatják a védőnők szerint. A Védőnői Országos Információs Rendszert (VOIR) a Tigra Kft. fejlesztette, melynek tulajdonosa Vertán György, egyéb cégei hosszú ideje dolgoznak a Fidesznek és kapnak fontos állami megrendeléseket. A Tigra ad munkát Varga Judit exminiszternek is.

Szabó Tímea szerint cikkünk alapján a „már jól ismert, korrupciógyanús groteszkről van tehát szó, a felelőtlen, színvonaltalan munkának pedig ez esetben a gyerekekért dolgozó védőnők és végső soron maguk a gyerekek látják kárát”.

A képviselő egyebek mellett azt szeretné megtudni a belügyminisztertől, hogy mennyibe került a VOIR létrehozása, miért éppen Vertán György Tigra Kft-je lett a fejlesztő. A képviselő olyan kérdésekre is választ vár, amire a 444-nek az OKFŐ nem válaszolt, ilyen például, hogy egyáltalán miért kötelező a VOIR használata (a háziorvosok például szabadon dönthetik el, milyen programot használhatnak), vagy hogy mi fog történni a korábban használt programban felhalmozott több évtizednyi adattal? Ez utóbbi érzékenynek minősülő egészségügyi adatokat jelent, melyeket 30 évig meg kellene őrizni, és egy sor hasznos kutatásra is fel lehetne használni.

„Tragédia a köbön” – rákényszerítették Vertán György cégének használhatatlan programját a védőnőkre

Megnehezíti a védőnők munkáját a kötelezően használandó VOIR. Hibái veszélyeztetik a gyerekek egészségét, és adatvédelmi aggályokat is felvetnek. Az évtizedek óta megbízhatóan működő alternatíva helyett jött az állami VOIR, melynek fejlesztője Vertán György, az adatbázisok ura, Varga Judit munkaadója.

Keller-Alánt Ákos
Egészségügy
Forrás
Kapcsolódó cikkek