Sulyok Tamás köztársasági elnök pénteken levélben tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy nem ért egyet a háborús veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvénnyel, mert az a Házszabályt megsértve fogadták el. Ezért azt megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Különösen azt kifogásolta, hogy megsértették a törvényjavaslathoz kapcsolódó indokolás újraszerkesztésének szabályait, ráadásul az indokolás benyújtása határidőn túl történt (csak május 22-én, míg a szavazás május 20-án volt). A javaslatnak része volt az erdőtörvény lazítása, amivel kibővítették volna a tarvágás lehetőségeit a természetvédelmi, Natura 2000, tájképvédelmi vagy közjóléti elsődleges rendeltetésű, legmagasabb természetességi állapotú erdőkben.
A parlament május 20-án 135 igennel, 51 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényjavaslatot. A javaslat indoklása szerint az ukrajnai háború következményeinek elhárítása és kezelése érdekében a kormány Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki 2022. november 1-jén, az Országgyűlés pedig több alkalommal hozzájárult a veszélyhelyzet meghosszabbításához.
A kormány szerint időközben olyan események következtek be, amelyek valószínűvé teszik, hogy az orosz és az ukrán fél tűzszünetben állapodik meg, viszont a veszélyhelyzet során számos olyan, belügyi kormányrendelet született, amik áttekintése, indokolt esetben egyes szabályok törvényi szintre emelése, illetve törvényi szintű átmeneti szabályok megalkotása szükséges. Ez szükségessé teszi egyes jogintézmények elfogadását átmeneti szabályként, illetve a normál jogrend részeként.